Mintegy 250 négyzetméternyi úthibát javítanak Dorogon. A napokban egész Dorog területén megkezdődnek a kátyúzási munkálatok. Mintegy 250 négyzetmétert érintő, elsősorban balesetveszélyes úthibákat javítanak ki a város…
Böngészés: featured
A településfásítási program keretében Csolnok 30 kislevelű hársfát kapott – közölte az önkormányzat a közösségi oldalán. A nyertes pályázatot Csolnokon azzal a kezdeményezéssel egészítették ki, hogy…
Az először átadott Richter Társadalomért Díj közösségi munka kategóriájával Ványi Antalt díjazta a zsűri. „Felelős vállalatként nemcsak a betegeink egészségéért és életminőségük javításáért dolgozunk nap mint…
Április 2-án, virágvasárnap, a nagyhét kezdetén a felújítás alatt álló esztergomi bazilikában Erdő Péter bíboros, prímás múló betegsége miatt Török Csaba címzetes prépost, a bazilika plébániai…
A Szemétirtók csoport és a Bányászkör Instant Túrák csapata közel húsz fővel vágott neki a Dorog Tokodaltáróval határos részén található kiserdő kitakarításának április 1-jén, szombaton. Az…
Fel kell hívni a figyelmet a kuvaszokra, ismertté kell tenni őket, mert azt szeretnénk, ha minél többen magyar kutyafajtát választanának, mikor házi kedvencet szeretnének maguknak -…
Újabb három érték – dorogi, dömösi és oroszlányi – felvételéről döntött egyhangúlag a Komárom-Esztergom Vármegyei Értéktár Bizottság. Kincsestárunk vármegyei értékeinek száma ezzel kettőszázháromra emelkedett. Oroszlány, Dorog…
A környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás érdekében 2024-ben már Magyarországon is betétdíjas lesz az alumínium italosdoboz – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi…
Szakmai együttműködést kötött az OSZK kézirattárában őrzött Babits-források közös feldolgozásáról a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár. Az együttműködési szerződést intézményeik nevében L. Simon…
A Vidéki Vekni gluténmentes pékműhely Tát után Dorogon nyitja meg második üzletét, a Mária utca 31/a szám alatt (volt Norbi update helyén), április 1-jén, szombaton, ahol…
Az esztergomi birkózó műhelyből kinevelkedett, mindössze 17 esztendős, még csak juniorkorú kötöttfogású 72 kilogrammos Honvédos versenyző, Lévai Levente remek birkózással, aranyérmet szerzett a dániai Thor Masters-en.…
Lesodródott és fának ütközött egy személyautó a 10-es főút 28-as kilométerszelvényében, Piliscsabán, a magdolnavölgyi elágazásnál március 24-én, pénteken 18 óra körül. A Rendőrség tájékoztatása szerint a…
A főváros mellett Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye fejt ki kiemelkedő gazdasági teljesítményt és esélyük lehet, hogy Budapesthez képest önálló gazdasági profillal rendelkező vármegyék legyenek – mondta…
Az idei évben immáron 5. alkalommal díszítettek Táton tojásfát. A Központi Rendezvénytéren álló mezei juharra először 2019-ben kerültek húsvéti dekorációk, azóta pedig már hagyománnyá vált fa…
Február elején a dorogi rendőrség adott ki körözést S. Éva eltűnésével kapcsolatban. Információink szerint utoljára a Mária Valéria híd környékén látták. Szabóné Berki Bianka rendőr százados,…
Bejegyezte a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Suzukit a duális képzések akkreditált partnerszervezetei közé, így idén szeptembertől megkezdődhet az együttműködés az első kiválasztott iskolával.…
Mátyás király Dorogon címmel író-olvasó találkozót szerveztek a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtárban március 20-án, hétfőn délután. Az eseményen Gáspár Ferenc, József Attila-díjas íróval Szabó-Berghauer Zoltán…
Közel egy héten keresztül lehetett szavazni Esztergom hivatalos honlapján arra, hogy az önkormányzat melyik településrészen telepítsen vandálbiztos kültéri finombeton pingpongasztalokat. Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere közösségi oldalán…
A Szemétirtók csoport felhívására mintegy huszonöten gyűltek össze március 19-én, vasárnap délelőtt a dorogi kórház parkjában, hogy megtisztítsák a területet. A rendelőintézet és a kórház környezetében,…
2023. március 20-án megkezdődik a 11126-os – ismertebb nevén alsó bekötőút – felújítása a TSZ major előtti hídtól a Szabadság térig terjedő szakaszon – közölte Farkas…

