Közös faültetési akciót szervezett a Klímapolitikai Intézet (KPI) és Esztergom Megye Jogú Város 2023. április 24-én, a Fenntarthatósági témahét első napján. A KPI kezdeményezésének célja, hogy…
Böngészés: featured
Bátorságért Érdemjelet adományozott a belügyminiszter két esztergomi tűzoltónak, akik egy társasház harmadik emeleti lakásában keletkezett tűzesetnél három embert, köztük egy négyéves kislányt mentettek meg. Dr. Pintér…
A BEBTE Szemétirtók csoportjának néhány tagja április 23-án, vasárnap egy kis gerillakertészkedésre adta a fejét Dorogon, a városközpontban. A Szemétirtók csoport a közösségi oldalán írta, hogy…
Április 21-én, pénteken nyitották meg a Kesztölci Rajzszakkör és az Irmák Esztergomi Támogatott Lakhatás alkotóinak közös kiállítását a kesztölci művelődési házban. Az eseményt Farkas Krisztina, Kesztölc…
A Gyermelyi Zrt. 1,4 milliárd forintos beruházással létrehozott tojástermelő egységet adott át csütörtökön Máriahalmon, ezzel a vállalat az ország legnagyobb tojástermelő telepét hozta létre. Nagy István…
Április 19-én, szerdán hirdették ki „A magyar széppróza napjától a költészet napjáig” című pályázat eredményeit a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtárban. Szabó-Berghauer Zoltán, az intézmény vezetője…
Az elmúlt hétvégén a Pilisi Kolibri STE táncosai egy arany és egy ezüstérmet zsebeltek be. Április 15-16-án rendezték meg a Magyar Látványtánc Sportszövetség Győrszentiván Területi Bajnokságának…
Április 18-án, kedden az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. sajtótájékoztatót tartott az esztergomi exKomárom állóhajón, ahol az idei év kiemelt turisztikai rendezvényeit mutatták be, majd study tour…
A magyar költészet napja alkalmából „Legyen a vers mindenkié” címmel megyei rendezvénynek adott otthont a dorogi művelődési ház április 18-án – írja Dorog város önkormányzata a…
Április 15-én, szombaton a Dorogi AC darts szakosztálya harmadik alkalommal vett részt baráti versenyen az oroszlányi Városkapu Darts Klub társaságában, ezúttal Dorogon, a Sport Büfében –…
Április 15-én, szombaton tíz nemzet, több, mint százötven kadétkorú birkózója csapott össze Dorogon, az U17-es kötöttfogású Fekete Gyémánt Kupán, amely a korosztály második válogatóversenye volt. Ritka…
Április 16-án, vasárnap délután tűz keletkezett egy lakás konyhájában Dorogon, a Schmidt Sándor-lakótelepen. Dr. Laczkó Melinda tűzoltó alezredes, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője elmondta, hogy…
Az MVM egy szolgáltató vállalat, és ahhoz, hogy az ügyfeleket minél magasabb színvonalon ki tudjuk szolgálni, kell olyan hely, ahol érintkezünk – mondta Lantos Csaba energiaügyi…
Április elején hirdették ki a Varázslatos Magyarország természetfotós pályázat 2022-es évadjának végeredményét, ahol az esztergomi Kaszás Norbert második helyezést ért el – számolt be eredményéről közösségi…
Indiából is Kerekítenek a világhálón keresztül Renner Andrea óvónő, gyógypedagógussal – derül ki az esztergomi Kerekítő foglalkozáson készített videóból. A szakember több mint egy évtizede vezeti…
Dankó József, a Dorog Város Barátainak Egyesülete (DVBE) elnöke úgy gondolta, hogy átadja a stafétabotot a fiatalabb generáció számára, így a közgyűlésen új elnököt választottak. Kovács…
Április 13-án Csolnokon, 14-15-én Esztergomban, míg 17-én Párkányban mutatkozik be Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az irodalmi vándorkiállítás. Április 13-án, csütörtökön a csolnoki művelődési házhoz…
Április 9-én, húsvétvasárnap Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét a felújítás alatt álló esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban. Az ünnepélyes bevonulás után a főpásztor emlékeztetett: Krisztus…
Március 31-én, pénteken 18 órai kezdettel valósult meg az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium épületében a II. Reményi Károly Emlékhangverseny. Az est keretében a helyi zeneiskola egykori…
Dorog Város Képviselő-testülete 2023. március 31-én ülésezett, melyen többek között döntöttek a volt Dózsa-iskola épületének értékesítéséről, a zeneiskola új helyéről, pályázatról, valamint szó esett a Petőfi…

