Egy évtizednyi vezetői szolgálat után távozik posztjáról Esztergom rendőrkapitánya, Debreczeni István, aki a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányságon folytatja a közért végzett szolgálatát. Ennek apropóján, valamint az elmúlt…
Böngészés: featured
Az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft. sajtótájékoztatót tartott a GINOP-7.1.9-17-2020-00043-as számú „Szent István tér turisztikai célú fejlesztése és Tourinform Pont létesítése az esztergomi Várhegyen” című projekt megvalósulása…
A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyre 1066 intézményből 20 897 tanuló jelentkezett az idei tanévben. Az első fordulót a 6. évfolyamon 4159 fő írta meg. Komárom-Esztergom…
Május 27-én, szombaton ünnepélyes keretek között adták át Tokod-Ebszőnybányán, a közel 13 millió forintból megépült játszóteret. A Magyar Falu Program keretében 4.981.878 forintot nyert a település,…
Május 26-án, pénteken „Mindennapi mérgeink” címmel tartott előadást dr. Zacher Gábor toxikológus a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtárban. Szabó-Berghauer Zoltán intézményvezető köszöntötte a vendégeket, aki elmondta,…
A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 12. fordulójában a 45-ös körzetben (esztergomi és dorogi áruház) a legtöbb szavazatot a „Fokról-Fokra” a Fogyatékos Gyermekek Neveléséért és…
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2023. május 30. és június 2. között a cukrászdákat és fagylaltozókat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és…
76 mű érkezett az idei Országos Tűzmegelőzési Bizottság által meghirdetett pályázat területi fordulójára. A dobogóra három dorogi és egy kesztölci tanuló állhatott fel! ”A füstérzékelő életet…
A dorogi Horváth Kertvendéglő bővíti a konyhai csapatát, melyhez keresik leendő szakács kollégájukat fix, vagy akár beugrós pozícióban is. Öregmotoros és pályakezdő fiatalok jelentkezését is várják…
A Pilis, a Gerecse, valamint a Budai-hegység által közrezárt Dorogi-medencében található Leányvár ad otthont egy különleges hazai mezőgazdasági vállalkozásnak. A Herbafarm Kft. ugyanis nem mindennapi módon,…
Összesen 423 résztvevő, 4260 kört, azaz 1.704.000 métert futott a 24 Órás Jótékonysági Futáson Dorogon a hétvégén. A legfiatalabb futó (1 éves) Adorjányi Anna, Bonyhai Bálint…
Május 21-én, vasárnap második alkalommal szervezett nyílt napot a Kánya Repülő Klub az esztergomi Id. Rubik Ernő Repülőtéren. A sportegyesület tagságának 90%-a repülés modellező szakágát képviseli.…
A Magyar Tenisz Szövetség által szervezett Országos Bajnokság másod- és harmadosztályában tovább meneteltek a dorogi teniszezők. Az utóbbi két hétben több meccset is játszottak a dorogiak…
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője és Havrancsik Tibor, Mogyorósbánya polgármestere közösen tekintették meg a Magyar Falu Programban…
Szlovákia – a Magyarországgal, Ausztriával, Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszain, valamint a nemzetközi repülőtereken – 2023. május 24. és június 8. között biztonsági okokból ideiglenes határellenőrzést…
Az IRMÁK Közhasznú Nonprofit Kft. esztergomi központjában újabb 48 értelmi fogyatékosnak biztosítanak majd lakhatást 1,2 milliárd forintos pályázati támogatásból. Május 17-én, szerdán ünnepélyes keretek között rakták…
Véget ért a Mozdul a megye játékos sportvetélkedő sorozat Tatán. A döntőben a Vármegye bajnoka címet Tata nyerte, második lett Bajna, harmadik Nagyigmánd. Negyedik lett Ászár,…
Dorog Város Képviselő-testülete az Európa Nap – a Párbeszéd Napja ünnepi rendezvényét május 13-án, szombaton tartotta a dorogi művelődési házban, ahol konferenciával, kiállítással és koncerttel várták…
Mintegy 6,6 milliárd forint fejlesztési forrás érkezhet vármegyénk 19 településére a vármegyei önkormányzat által koordinált TOP Pluszban megszületett irányító hatósági döntés nyomán – tájékoztatott Popovics György,…
A svájci Yannis Voisard diadalával zárult a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szombati szakasza, amelyen honfitársa, Marc Hirschi megőrizte a sárga trikót. Legjobb magyarként a…

