Három mérkőzéssel zárult a férfi röplabda NB I Extraliga alapszakasza. A Dág KSE csapata a kilencedik helyen végzett. Március 2-án, vasárnap a Dág KSE Esztergomban fogadta…
Browsing: featured
Ahogyan azt korábban már megírtuk, Dorog Város Önkormányzatának képviselő-testülete elfogadta dr. Tittmann János polgármester önkormányzati bérlakás fejlesztésről szóló előterjesztését. Dr. Bolehradsky Szilveszter rendőr alezredes, a Dorogi…
Március 4-én, kedden 7 és 19 óra között hibaelhárítás miatt a távhőszolgáltatás Esztergom több pontján szünetel – közölte a Promtávhő Kft. a honlapján. A távhőszolgáltatás szüneteltetése…
Második alkalommal ír ki felhívást infrastruktúrafejlesztési támogatásra a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítványa, amelynek célja a természettudományos oktatás feltételeinek javítása a közoktatási intézményekben. A tavalyi sikeres…
A labdarúgó Mol Magyar Kupa szerdai nyolcaddöntőjében az Újpest a visszatérése óta először a kezdőben szerepet kapó Giorgi Beridze fejes góljával 1–0-ra győzött az NB III-as…
Idén júliusban várhatóan az esztergomi Búbánat völgyben a Kerek-tavi Természetház ad otthont a horgászok országos ifi táborának. A rendezvényt a MOHOSZ szervezi, a munkálatokban közreműködik a…
Február 23-án, vasárnap Naszályon rendezték meg a Komárom-Esztergom Vármegyei M2-es sakk csapatbajnokság utolsó fordulóját. A Dorogi AC sakk szakosztályának tagjai a bajnokságot a második helyen zárták.…
A női kézilabda NB I szombati játéknapján a Magyar Kupa négyes döntőjére készülő Budaörs hazai pályán 29–25-ös vereséget szenvedett a Váctól. Az Esztergom odahaza négygólos különbséggel…
A Magyar Kupa idei évadjának nyolcaddöntőire kerül sor, amelyben a még versenyben lévő dorogi legénység a nagymúltú és hazánk egyik legsikeresebb csapatát, az Újpestet kapta ellenfeléül.…
A Magyar Falu Program segítségével mintegy 230 méter hosszú járdaszakasz újult meg Süttőn – közölte Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője a közösségi oldalán csütörtökön. Süttő…
Korábban írtuk, hogy elkészült Dorog Város Önkormányzatának 2025. évi költségvetése, melynek főösszege 7,5 milliárd forint. Dr. Tittmann János polgármester a település honlapján a mai napon ismertette…
A Magyar Kézilabda Szövetség szerdán hozta nyilvánosságra azt a névsort, amit Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az Ukrajna elleni felkészülési mérkőzésre, illetve az…
Befejeződött a XXV. Doni Hősök Emléktúra, amelynek záró megemlékezését Bajnán tartották február 14-én – közölte a bajnai önkormányzat a közösségi oldalán. Bajna az első világháborúban hetvennégy…
Az esztergomi Vasas Horgász Egyesület új elnököt választott Tercsinecz Milán személyében, az egyesületet 20 éven át eredményesen vezető Szentkirályi Ádám továbbra is a vezetőség tagja marad,…
Két hétvégén át tartó Farsangi Kupát szervezett a Dorogi AC teke szakosztálya Dorogon. A negyedik alkalommal megrendezett Farsangi Kupára több mint 10 településről érkeztek versenyzők, köztük…
Február 16-án, vasárnap az esztergomi Suzuki Aréna adott otthont a Férfi Röplabda NB I Extraliga alapszakasz soron következő fordulójának. A Dág KSE ezúttal a dobogó harmadik…
Február 16-án, vasárnap rendezték meg a 2. Palatinus-tó Téli Átúszást, ahol hat fantasztikus sportoló a jégtáblák közt bizonyított. A legfiatalabb 18, a legidősebb 75 éves volt…
Reményi Valéria ev. a LEADER program keretében eszközök beszerzésére nyújtott be pályázatot, amelyet a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága és a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület támogatásra érdemesnek talált.…
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár hosszú távú vezetési gyakorlatot tart 2025. február 12-én, 13-án, 19-én és 20-án 10:00 és 22:00 között. A gyakorlat az alábbi…
A Dorogi Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a Zsigmondy Vilmos Gimnáziummal jó kapcsolatot ápoljon, ezért a közelmúltban a két végzős osztály, 40-50 fő számára toborzó…