Augusztus 30-án, kedden délután kisgyermeket sodort el egy kerékpáros az esztergomi Széchenyi téren. Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy 16…
Böngészés: esztergom
Augusztus 30-án, kedden átadták az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium felújított épületét. Az intézmény komplex energetikai korszerűsítése mintegy 805 millió forint támogatásból valósult meg. Az átadó ünnepségen…
A Meteor Természetbarát Egyesület huszonötödik alkalommal rendezi meg a Jubileumi IVV Teljesítmény Túráját 2022. szeptember 10-én, szombaton Esztergomban. A résztvevők 10, 20 és 25 kilométeres távokra regisztrálhatnak,…
Immáron 15. alkalommal rendezte meg az Esztergomi Küllőszaggatók Kerékpár Egyesület a Pilis kupa kerékpáros versenysorozat országos amatőr bajnoki verseny I. fordulóját. A versenyre 110 fő nevezett…
Augusztus 26-án, pénteken éjszaka 23 óra körül letért az úttestről és fának csapódott egy kisbusz Esztergom közelében, a 11-es főút 71. és 72. kilométere között. Marosán…
A hazai élelmiszerlánc az eltelt hónapok nehézségei ellenére, a világjárvány alatt is bizonyította felkészültségét, teljesítő képességét és biztonságos működését, ami a hazai vállalkozások és a Nébih…
Az esztergomi Vasas Horgász Egyesület tagja, Nagy Hunor lett a magyar bajnok a MOHOSZ által szervezett országos bajnokság U20-as kategóriájában a Kaposvár melletti Deseda tavon rendezett…
Augusztus 24-én, szerdán este egy férfit sodort el a vonat az esztergomi vasútállomásnál. A MÁV tájékoztatása szerint a 20.13-kor Komáromba induló S150-es vonat elsodort egy embert…
Körözési akciót szervezett az Esztergomi Rendőrkapitányság 2022. augusztus 24-én, szerdán. A rendőrök alig egy órán belül négy körözött személyt is elfogtak. Elsőként egy 55 éves férfit…
Egy hónapra elrendelték az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki egy esztergomi szállón három alvó sértettől lopott. Az indítvány szerint O. József 2022. augusztus 22-én, kedden 21.30…
Térségünkben Esztergomban, Pilismaróton, Nyergesújfaluban és Csolnokon számíthatunk tervezett áramszünetekre 2022. augusztus végén és szeptember elején. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán. A tervszerű beavatkozások…
2022. augusztus 23-ától feloldották a látogatási tilalmat a Vaszary Kolos Kórház mindegyik telephelyén – számolt be az egészségügyi intézmény a közösségi oldalán. Ennek értelmében a kórház…
Augusztus 19-én, pénteken tárt kapukkal várták az érdeklődőket a tűzoltók Tatabányán és Esztergomban. A lánglovagok a nagyoknak és kicsiknek egyaránt készséggel meséltek a laktanyai élet mindennapjairól,…
Kitüntetéseket és díjakat adtak át augusztus 20-a alkalmából térségünk több településén, köztük Esztergomban, Tokodon, Kesztölcön, Sárisápon és Epölön is. Augusztus 20-án Esztergomban a Szentgyörgymezői Kertbarát Kör…
A magyar versenyzők újabb érmeket szereztek a müncheni multisport Eb keretében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon vasárnap. Köztük az esztergomi Csikós Zsóka és a nyergesújfalui Kiss Blanka is.…
Augusztus 17-én, szerdán este 19 órakor kapták az esztergomi polgárőrök a bejelentést, hogy az esztergomi Palkovics padnál, a Dunából egy világháborús páncéltörő löveg került elő. Békési…
Az esztergomi önkormányzat is csatlakozott Hajdu Diána kezdeményezéséhez és két gyűjtődobozt helyeztek el a városházán – írta Hernádi Ádám, Esztergom polgármestere a közösségi oldalán. A polgármester…
A nyár végén is számos programokkal várják az érdeklődőket az esztergomi könyvtárban! Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár nyár végén is várja olvasóit, nyaraláshoz, strandoláshoz is…
Közel félmillió forint pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfival szemben, aki egy esztergomi lakótelepen a saját tehergépkocsiját rongálta meg, mert a jármű nem indult. A vádirat…
Színes programokkal, koncertekkel, vízijátékkal készülnek az esztergomiak az augusztus 20-ai hétvégére. Vízijáték Augusztus 19-én és 20-án egy nagyon izgalmas – az országban is egyedülálló – vízijátékot…