A megyei közgyűlés által alapított díjakat adták át november 18-án, pénteken délután az esztergomi Szent Adalbert Központban. Az elismeréseket minden évben azok kapják, akik a megye…
Böngészés: esztergom
Börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a két férfivel szemben, akik egy esztergom-kertvárosi söröző előtt elhaladó gyalogost sörösüvegekkel dobálták meg, majd súlyosan bántalmazták. A vádirat szerint 2020. október…
A napokban írtuk, hogy a nyergesújfalui rendőrök kihallgatták azt a 27 éves férfit, aki nőnek adta ki magát különböző társkereső oldalakon, majd megzsarolta a vele kapcsolatba…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki az interneten szerzett rendszámot felhelyezte a gépkocsijára, majd úgy közlekedett. A férfi Esztergomban egy autószerelőnek adta át a…
Az esztergomi nyomozók november 16-án, szerdán egy 22 éves helyi lakost hallgattak ki gyanúsítottként. A személy a gyanú szerint november 7-én egy esztergomi ingatlanból elvitt egy…
Elmer István az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban mutatta be 2022. november 14-én, hétfőn az „Akit meggyfakirálynak neveztek” című könyvét. Fehér László tárogatóművész zenei köszöntője után…
Az Esztergomi rendőrök egy 56 éves szlovák férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki november 12-én, szombaton egy telefont lopott. A férfi az egyik helyi szórakozóhelyen lett figyelmes…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki játékvesztés miatti dühét rongálással vezette le egy esztergomi lottózóban. A vádirat szerint a 26 éves helyi lakosú L.…
November 15-én, kedden a dorogi rendőrök tartóztattak fel egy 40 éves férfit, akiről tudták, hogy ellene szabálysértési körözés van kiadva. Az elkövető a korábban részére kiszabott…
Az ünnepi hangulatra vágyó közönséget az idei évben visszafogottabb, ám meghitt és különleges adventi programokkal várják az esztergomi Széchenyi téren – közölte Esztergom turisztikai oldala, az…
Olasz Attila nem csak edzői feladatait látja el a törökországi Kick-Box Európa-bajnokságon, hanem ő is felveszi a kesztyűt. „Olasz Attila is megérkezett a törökországi Antalya városába,…
Börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a többszörösen büntetett, visszaeső férfival szemben, aki tavaly augusztusban egy Esztergom környéki településén megrendezett falunapon azért rúgott fejbe egy embert, mert nem…
Különleges adventi koszorú készül Esztergomban, most bárki segíthet. Az ünnepek után rászoruló családok kapják meg a tűzifát. „Idén az Esztergomi Bazilika előtt nem fenyőfából, hanem tűzifából…
2022. november 18-án, pénteken egy speciális kiállítással és vásárral várják a szakembereket, valamint a lakásfelújítás előtt álló érdeklődőket az esztergomi BetonSped építőanyag kereskedésben és barkácsáruházban! A…
Felújítás miatt lezárják az esztergom-kertvárosi Retek utcában található vasúti átjárót december 1-jén éjszaka. A 2-es vasútvonalon, Esztergom, Retek utca (117. sz. főút 7+563 km. sz.) kereszteződésében…
A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara értesíti a vállalkozókat, hogy a KEMKIK esztergomi térségi irodája átmenetileg zárva tart. Az épület felújítási munkálatai, illetve az iroda költözése…
Az Esztergomi Rögbi Kft. a „Rugby Club Hostel és Sportcentrum, Esztergom Kapuja: Fesztiváltér és sporttelep korszerűsítése” című pályázatát megvalósította és 2022. október 31-én lezárta. A projekt…
Az embercsempész a rendőri jelzés ellenére nem állt meg a gépjárművel, tovább hajtott, balesetet okozott, majd elszaladt a helyszínről. A gépjárműben utazó 9 migránst a rendőrök…
November 8-án kedden Tokodaltárón, míg november 11-én pénteken Esztergomban külső védelmi terv gyakorlat keretében megszólalnak a szirénák – tudtuk meg Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagytól, a…
Egyszerű igazoltatással indult egy Komárom-Esztergom megyei kábítószer-kereskedő hálózat felgöngyölítése. A nyomozók szerint lesz, aki a helyükbe áll, de – amint az alábbi eset is mutatja –…