Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki ittas állapotban vita hevében addig ütötte esztergomi szomszédját míg az életét vesztette. A megalapozott gyanú továbbra is az,…
Böngészés: esztergom
Idén is nagyszerű fogadtatása volt a balesetmegelőzési programnak vármegyénkben. Dorogon és Esztergomban is láthatósági eszközöket kaptak az érdeklődők. Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága ismételten meghirdette…
November 9-én, csütörtökön 8 órakor, az esztergomi Városháza Nagytermében lakossági fórumot szerveznek a város településkép védelméről szóló rendelet kapcsán. Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a…
A járőrök Esztergomban állítottak meg egy motorost 2023. november 2-án, csütörtökön kora délután. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, és kiderült, hogy a 23 éves…
Elhunyt Hauszler Károly vízilabdakapus, aki az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmet szerzett a magyar válogatott tagjaként. Hosszan tartó súlyos betegség után, 71 éves korában október 28-án elhunyt…
Minden november első péntekje a Light Friday napja. A program célja, hogy a rendőrök felhívják a közlekedésben résztvevők figyelmét mind a látás, mind a láthatóság fontosságára,…
Karbantartási munkálatok elvégzése miatt, ideiglenesen, két ütemben lezárják Esztergomban, a Prímás-szigeten, a Gőzhajó utcában található Zöld Parkolót – közölte az önkormányzat a honlapján. I. ütem: 2023.…
Börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a tizenötször büntetett férfivel szemben, aki élelmiszereket, alkoholt és illatszereket lopott több alkalommal egy esztergomi üzletből. A vádirat szerint a tizenötször büntetett…
November 5-én, vasárnap Országos CAC Kutyakiállítást rendeznek Esztergomban, ahol több mint 600 gazdi képviselteti magát házi kedvencével. A profi kutyakiállítás mellett Hobby Kutya Szépségversenyt is hirdetnek,…
Október 30-án, hétfőn délután egy 17 éves lány kerékpárral esett el Esztergomban, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba. Marosán Angelika rendőr hadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta,…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a grúz állampolgárságú férfinek, aki 17 migránst szállított illegálisan. A rendőrök az embercsempészt Esztergomban fogták el. Az indítvány szerint a férfi…
Október 28-án, szombaton este érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy férfi engedély nélkül távozott az esztergomi kórházból. A dorogi rendőrök találták meg a 27 éves pilismaróti…
Átadták a hazai közegészségügyi ellátás első Hiperbárikus Oxigénterápiás Központját az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban. A speciális gyógyászati terápia Magyarországon egyelőre nem elterjedt, ám a nemzetközi tapasztalatok…
Pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfival szemben, aki egy esztergomi munkásszállón ittasan dühöngött, tört és zúzott. A férfi ámokfutását a rendőrök fékezték meg. A vádirat szerint…
9 év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki rendszeresen fenyegette élettársát, sőt, több alkalommal arcon ütötte, illetve lábát késsel megszúrta. Az anya sem volt ártatlan, büntetésként…
Október 24-én, kedden ünnepélyes keretek között átadták az Esztergomot Esztergom-Kertvárossal összekötő kerékpárutat. A Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében több mint…
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata az építészetben és a műemlékvédelemben nyújtott kimagasló, Esztergom hírnevét Magyarországon, öregbítő tevékenysége elismeréseként „Pro Urbe Esztergom” kitüntető címet adományozott Besey Lászlónak.…
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata a város gazdasági fejlesztéséért és a Magyar Suzukinál végzett kimagasló munkásságáért Einczinger Ferenc-díjat adományozott dr. Urbán Lászlónak, a Magyar Suzuki Zrt.…
A KEMHESZ az elmúlt napokban 1250 kilogramm harcsát és 307 kilogramm saját nevelésű pontyot telepített a Dunába Neszmélynél, illetve az esztergomi szénrakodónál. Schmidt-Kovács Bence szakmai igazgató…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki egy esztergomi munkásszállón ittasan dühöngött, tört és zúzott. A férfi ámokfutását a rendőrök fékezték meg. A vádirat szerint…