Az esztergomi Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola augusztus 28-án és 29-én pótfelvételit hirdet óvodás és iskolás gyerekeknek a 2020/21-es tanévre. Akik most jelentkeznek a 2020/2021-es tanévre, azok…
Böngészés: esztergom
Dr. Németh János protonotárius, kanonok, é. esperes, érseki tanácsos, nyugalmazott plébános 2020. augusztus 23-án, életének 70., papságának 45. évében szentségekkel megerősítve hazatért az Úrhoz. Az Esztergom-Budapesti…
Sok településen – köztük Dorogon és Esztergomban is – magas az ózonkoncentráció – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombati adataiból. Emiatt – térképük szerint…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. augusztus 22-én, szombaton 3 óra 8 perckor Esztergom, Hősök terén intézkedés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. A sofőrrel szemben…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. augusztus 20-án 1 óra 36 perckor Esztergomban, a Kiss János Altábornagy utcában megállítottak egy személygépkocsival közlekedő budapesti lakost. Az intézkedés során…
Zaklatás, személyes adattal való visszaélés és csalás bűntette miatt folyt eljárás egy férfi ellen, aki félmillió forint megfizetésével tette jóvá a bűncselekményekkel okozott sérelmet. A férfi…
A helyi járőrök Esztergomban állítottak meg egy személygépkocsival közlekedő férfit 2020. augusztus 19-én, szerdán 21 óra 30 perckor. Ellenőrizték a jármű és a sofőr iratait, majd…
Változatos zenei programokkal és koncertekkel folytatódik a Fesztiválsorozat Esztergomban: Anna and the Barbies, Radics Gigi, Caramel, Charlie, Bagossy Brothers Company és még sok más szórakoztató koncert…
Esztergomban rendezték meg az 52. Helice Európa-bajnokságot. A Helice tulajdonképpen egy, az élőgalamb-lövészetet szimuláló szakága a koronglövészetnek. A szakágból most először rendeztek Európa-bajnokságot Magyarországon. A COVID-19…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a lopás vétsége miatt indult ügyben két férfival szemben azért emelt vádat, mert az esztergomi lőtér épületéből hatástalanított gépkarabélyt és golyószórót is…
Augusztus 18-án, ünnepélyes keretek között adták át az új autóbusz-állomást az esztergomi intermodális csomópontnál. Az utasok augusztus 20-ától vehetik birtokba a pályaudvart. Az átadó ünnepségen Dr.…
Az esztergomi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 29 éves férfivel szemben, aki élettársával összeveszett, majd mivel a nő nem akarta beengedni a lakásba, albérletük…
Burkolatjavítást végeznek a következő napokban a 1111-es jelű Dobogókői úton, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel. A közlemény…
Előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsít a rendőrség egy 41 éves magyar és egy 42 éves szlovák férfit a Pilisszentivánnál talált testmaradványokkal összefüggésben -…
A járőrök 2020. augusztus 13-án, csütörtökön 6 óra előtt Esztergomban, a Wesselényi utcában igazoltattak egy 33 éves férfit. Az egyenruhások megállapították, hogy ellene a Tatabányai Törvényszék…
A MOHOSZ a hétvégén rendezte az utánpótlás korú horgászok országos bajnokságát. Az U20-as kategóriában Magyarország második legjobb horgásza az esztergomi Nagy Hunor lett, aki eredményével bekerült…
Az esküvő szervezésének első lépése mindig a helyszín kiválasztása kell, hogy legyen. A párok nagy része szeretne otthonához közeli helyet találni, amivel saját maguk, illetve a…
Az ESZC Balassa Bálint Gazdasági Technikum és Szakképző Iskola (2500 Esztergom, Szent István tér 7-9.) az alábbi, 2 éves, ingyenes szakképzéseket hirdeti meg nappali, illetve esti…
Augusztus 17-én és 18-án folytatódik a szúnyogok elleni védekezés térségünkben. A katasztrófavédelem országos szóvivő-helyettesétől megtudtuk, hogy térségünkben hol és mikor végeznek földi szúnyoggyérítést. Időpontok: Augusztus 17-én,…
Térségünkben Esztergomban, Táton és Pilisszentkereszten számíthatunk tervezett áramszünetekre augusztus második felében. Az E.ON Hungária folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen…