Az országra törő, évtizedes csúcsokat döntő árvíz nem csak a lakosságot veszélyezteti, de a vállalkozások, a kkv-k számára is komoly…
Európai terjeszkedését megalapozva külön fűszergyártó üzemmel, és új gépsorokkal erősíti esztergomi operációját egy több mint 45 millió eurós beruházással az…
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság határvadász toborzót tart 2024. szeptember 17-én, kedden 10 órától Esztergomban, a Széchenyi téren, valamint szeptember 20-án,…
A Dunán érkező árhullám miatt óvintézkedéseket vezetnek be Esztergomban, amely a város több pontját is érinti – közölte Hernádi Ádám,…
Teherautó felépítményéből kialakított lakórész égett le teljesen egy család ház udvarán Esztergom-Kertvárosban, a Kolozsvári utcában szeptember 14-én, szombaton este. Az…
A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett…
Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki alvó sértetteket lopott meg Esztergomban. Az indítvány szerint a férfi meglátta 2024.…
Warriors Darts Klub Esztergom néven új klub alakult Magyarország első városában. Az edzések helyszíne a Drexpa Music Pub (Schweidel József…
A Richter Egészségváros 2024 október 12-én Esztergomba a Széchenyi térre érkezik. Beharangozó eseményeként múlt hét szerdán közönségtalálkozót szerveztek Rudolf Péterrel…
Szeptemberben indulnak a vívó edzések Esztergomban és Piliscsabán. A Szent György Vívó Egyesület Esztergomban és Piliscsabán tart vívó edzéseket. A…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki azzal a nővel szemben, aki egy afrikai elkövető rábírására kötött folyószámlaszerződést, amelyet arra használtak fel, hogy…
Rendőrségi bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére arról, hogy feltételezett robbanóeszközre bukkantak egy TÜZÉP telep területrendezésekor Esztergomban, a Visegrádi…
2024. október 1-jétől ingyenes fogászati ügyelet indul Esztergomban - közölte Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere a közösségi oldalán…
A hídünnep keretében rendezik meg a „Reggeli a hídon” elnevezésű eseményt, melyre várják az esztergomi és a párkányi kötődésű egyének…
Idén ősszel újabb településekre látogat el a Richter Gedeon Nyrt. egészségmegőrzést és prevenciót támogató rendezvénysorozata, amely több mint egy évtizede…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki egy esztergomi építkezésről különböző tárgyakat lopott, köztük gázpalackokat és csavarokat. A vádirat…
Pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfivel szemben, aki egy kiskorú stoppos lányt akarata ellenére simogatott. A megállapított tényállás szerint a…
Nem jogerősen börtönbüntetésre ítélték azokat a szülőket, akik nem gondoskodtak kiskorú gyermekeikről. A szülők inkább szórakoztak és autót vettek, minthogy…
Szeptember 3-án, hétfőn szabadtéri tüzekhez riasztották a lánglovagokat Esztergomba és Lábatlanra. Egy kivágott fa csonkja izzott Esztergomban, a Nagy-Duna sétányon.…
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság határvadász toborzót tart 2024. szeptember 7-én, szombaton 9 órától a nyergesújfalui íjászpályán, majd 14 órától az…