Az 1948–49-es NB II-es évad bajnoki címnyerését követően, a négy másodosztályú csoport bajnokainak kiírt körmérkőzések abszolút győztese a dorogi csapat lett 1949 júliusában. A biztos NB…
Böngészés: Dorogi FC
A legutóbbi idényben Vácon futballozó Csillag Dárius a szintén NB II-es Dorogban folytatja a pályafutását – írja a klub a Facebook oldalán. A Honvéd Akadémián nevelkedő,…
Vereséget szenvedett a július 6-i felkészülési mérkőzésén a Dorogi FC. A szlovákiai STK Fluminense Samorin ellen hazai környezetben megvívott találkozón hamar két gólos előnyre tett szert…
Fennállásának második évtizedében, annak is az első felében járó Dorogi AC labdarúgó csapata fantasztikus sorozattal rukkolt elő. A másodosztályban szereplő dorogiak előbb bronzérmet szereztek 1926-ban, majd jött…
Albert Ádám, Földi Botond és Takács Péter után újabb két játékos, Lencsés Balázs és Mursits Roland is a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-ben folytatja pályafutását…
Nem sokkal korábban emlékeztünk meg csapatunk 1944-es ragyogó kupameneteléséről, amikor a Magyar Kupában az elődöntőig jutott, ahol végül nagyon szoros küzdelemben maradt csak alul az ország akkori…
Június 17-én megkezdődött a felkészülési időszak a Dorogi FC labdarúgói számára. Kigyűjtöttük az edzőmeccsek időpontjait, illetve a legfontosabbat: a játékosmozgást. Az első héten ráhangoló edzésekkel, június…
A dorogi szurkolóknak számtalan alkalommal volt részük kényeztetésben, de 1939. júniusában egészen biztos nagyon jó volt Dorog-drukkernek lenni. Egyrészt csapatuk nagyszerű teljesítménnyel, mégis izgalmas hajrával előbb bajnokságot nyert a…
A dorogi csapat már történetének első évtizedeiben is szép eredményeket ért el különböző kupa-sorozatokban. Azonban a legrangosabb honi serlegért folyó küzdelmek során, az 1943-44 évi sorozatban jutottak…
Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy klubcsapat nemzeti válogatott ellen lépjen pályára, ráadásul mégcsak nem is egy szomszédos ország, vagy kontinensen belüli, hanem egy igazán távoli…
A következő bajnoki idényben ismét Németh Szabolcs irányítja a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-t – a tréner a 2016–2017-es kiírásban már vezette az együttest –,…
A Labdarúgó NB II. utolsó fordulójában, május 19-én, a Tiszakécske VSE vendége a Dorogi FC volt. A mérkőzés döntetlen lett, így a dorogiak a 14. a…
Az évadzáró fordulóban Tiszakécskére látogat csapatunk, amely rendhagyó módon az első ottani szereplése is lesz egyben a dorogiaknak. A két csapat ugyanis ebben az évadban találkozott…
Május 12-én, vasárnap került megrendezésre az utolsó előtti, 37. forduló a Labdarúgó NB II-ben. Dorog vendége a Kaposvár volt. Miután a Kaposvár fölényes, 5–2-es diadalt aratott…
A szezon, egyben a 2018-19-es évad utolsó hazai fordulójában a dorogiak a Kaposvár csapatát fogadják. Az idők során különböző kaposvári egyesületek ellen is – mint többek között…
Május 5-én, vasárnap került megrendezésre az NB II 36. fordulója. A Nyíregyháza Spartacus vendége a Dorogi FC volt. Az első félidőben már két gól született a…
Május első vasárnapján, Anyáknapján a Nyíregyháza Spartacus FC – korábban ismert volt, mint Nyíregyházi Vasutas SC (NYVSC), vagy Nyíregyházi FC is – csapata fogadja a dorogiakat. A két település…
Május 1-jén, a Labdarúgó NB II 35. fordulójában a Dorogi FC vendége a Békéscsaba Előre volt. A mérkőzésen az első gólt a békéscsabaiak lőtték a 22.…
Hétközi fordulóra kerül sor Dorogon, amely egyben a Munka ünnepére, a majális kezdetére esik, ahol a dorogiak ellenfele ezúttal a Viharsarok központjának első számú csapata, a Békéscsabai…
Április 28-án, vasárnap került megrendezésre a Labdarúgó NB II 34. fordulója. Mindemellett a múlt héten kapta meg a Dorogi FC a következő szezonra jogosító NB II…

