A 76. Bányásznapok idején 30 kilométer/órás sebességkorlátozás lesz érvényben a Köztársaság út egy szakaszán. A korlátozás szeptember 4-én, pénteken délben lép életbe, és szeptember 6-án éjfélig…
Browsing: dorogi bányásznap
A 76. Dorogi Bányásznap előkészületei miatt szeptember 2-ától, szerdától forgalomkorlátozásra kell számítani az Otthon téren. A területet először részlegesen, majd csütörtök estétől teljesen lezárják a gépjárműforgalom…
Szeptember 4. és 6. között rendezik meg a 76. Dorogi Bányásznapot. Az idei rendezvény egyik legfontosabb újdonsága, hogy a korábbi évektől eltérően két helyszínen, az Otthon…
A 75. Dorogi Bányásznap programsorozatának részeként idén második alkalommal került megrendezésre a Bányász Olimpia, amelyre a környék településeinek csapatai kaptak meghívást. Szeptember 6-án, szombaton nyolc alakulat…
A 75. Dorogi Bányásznap eseményeit a hagyományokhoz híven ismét szeptember első hétvégéjén (5-7.) rendezik meg. Idén a Jubileum tér mellett az Otthon téren és a Reimann…
2024-ben augusztus 28. és szeptember 1. között ünneplik a bányászok hősies múltját Dorogon. Augusztus 28-án, szerdán Dr. Schmidt Sándor mellszobrának megkoszorúzásával kezdődik meg az ünnepségsorozat az…
2024-ben augusztus 30. és szeptember 1. között ünneplik a bányászok hősies múltját Dorogon. A szervezők ismert lemezlovasokkal, koncertekkel, utcabállal, valamint családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket.…
2023. szeptember 1. és 3. között 73. alkalommal rendezik meg a Bányásznapot Dorogon, a Jubileum téren. Koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal, valamint nagyszabású retro utcabállal várnak mindenkit.…
Itt a 68. Dorogi Bányásznap részletes programja. Idén augusztus 31-től szeptember 2-áig várják a szórakozni vágyókat a Jubileum téren! A Beatrice, a Hooligans és a KFT…