A dorogi csapat már történetének első évtizedeiben is szép eredményeket ért el különböző kupa-sorozatokban. Azonban a legrangosabb honi serlegért folyó küzdelmek során, az 1943–44 évi sorozatban…
Böngészés: Dorogi AC
Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy klubcsapat nemzeti válogatott ellen lépjen pályára, ráadásul mégcsak nem is egy szomszédos ország, vagy kontinensen belüli, hanem egy igazán távoli…
A Dorogi AC kézilabda szakosztálya évzáró pikniket tartott június 8-án, ahol kicsik és nagyok, szülők, nagyszülők és edzők együtt búcsúztatták a 2023/2024-es kézilabdás évadot. Györgyné Körmöczi…
Kilencvenkilenc éve született az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánszky Jenő – írja a Puskás Intézet. Buzánszky Jenő, vagy becenevén „Kazal” 1925. május 4-én Újdombóváron látta meg a…
1924. május 4-én újabb kiemelkedő futballünnep volt Dorogon. A DAC sporttelepén kettős mérkőzés megrendezésére került sor, ahol elsőként a Magyar munkásifjak labdarúgó döntőjét játszották, mégpedig dorogi…
Április utolsó hétvégéjén Abonyban egy, míg Pesterzsébeten két versenyen vettek részt a dorogi birkózók. Szombaton az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga Jánosra emlékeztek az abonyi U17-es…
Múlt hétvégén szombaton és vasárnap is szőnyegre léptek a Dorogi AC birkózó szakosztályának sportolói Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián. Április 13-án a Honvéd-kupán tették…
A februári, csepeli válogatót követően március végén Dorogon, a Fekete Gyémánt Kupán mérkőztek meg egymással a serdülőkorú kötöttfogású versenyzők. A görögországi Európa-bajnokságon való részvételért küzdő magyar…
A Dorogi AC birkózó szakosztályának legfiatalabb sportolói Inárcson, a szabadfogású FTC-KUDO HUNGARY versenyen vettek részt, ahol több mint 200 kis birkózó lépett szőnyegre. Dorogi eredmények: 2016-os…
Ma 110 éve annak, hogy több éves előkészítő munka és a sport egyre erősödő helyi igényének gyümölcseként, 1914. március elsején Bálya László, Czibor János, Csenki Ferenc,…
Mozgalmas hétvégén vannak túl a Dorogi AC birkózó szakosztályának sportolói, hiszen három helyszínen is szőnyegre léptek. Az U13-as korosztály tagjai a Nyugat-Magyarország Régió Területi U13 Kötöttfogású…
A vármegyei rangadón a Dorogi AC kézilabda szakosztályának felnőtt csapata az Esztergom csapatát fogadta a Dorogi Sportcsarnokban február 23-án. Körmöczi Beáta edző: Remekül sikerült teljesítenünk az…
Március 30-án a Dorogi AC a V4 projektpartnerekkel közösen rendezi meg az U15-ös kötöttfogású válogató nemzetközi Fekete Gyémánt Kupát, ahol lengyel, cseh, szlovák és magyar válogatott…
Dorog az utánpótlás sakk megyei fővárosa, 2 csapat és 10 egyéni induló országos döntős! Hétvégén rendezték Naszályon a Komárom-Esztergom Vármegyei sakk Diákolimpiát. A dorogi serdülő és…
Dunaújváros adott otthont a Nyugat-magyarországi szabadfogású területi versenynek, ahol népes mezőny gyűlt össze az Arany János Általános Iskola tornatermében. A Dorogi AC birkózó csapata több mint…
„Érd Cup 2024 – Mihály Tar Memorial” címen rendeztek nemzetközi versenyt január 14-én az érdi Batthyányi Általános Iskola tornatermében, ahol 6 szőnyegen közel 400 versenyző küzdött…
Szakmai együttműködési megállapodást kötött a Dorogi AC kick-box szakosztálya a Zrinyi Miklós Kick Box Akadémiával (ZMKBA) – közölte a klub a honlapján. A decembertől kezdődő közös…
A Dorogi AC kézilabda szakosztályának felnőtt csapata Hajmáskéren, a START SE otthonában lépett pályára az őszi szezonzáró mérkőzésen. A csapat nagy része a hét közepén lebetegedett,…
December 3-án, vasárnap a Kozma István Birkózó Akadémián rendezték meg a Mikulás Kupát, ahol a Dorogi AC birkózó szakosztályának versenyzői is szőnyegre léptek a legkisebb korosztállyal.…
November 26-án ért véget a XIV. Nyerges Béla Emlékverseny Bábolnán, ahol évről-évre a bábolnai tekecsapat alapítójáról emlékeznek meg. A 9 napon át tartó küzdelemben a következő…

