Böngészés: Dorog
Koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt. A programsorozat részeként október 2-án, csütörtökön 18 órától ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket a dorogi Otthon téren. Több…
Szeptember 19-én, pénteken délután újra közös mozgásra invitálta a DorogiSport csapata a település és a kistérség lakosságát. Öröm, élmény, siker és a közösség ereje, majd a…
Október 5-én, vasárnap 15 órakor rendezik meg a hagyományos Családi Bringás Fiestát Dorogon. Az Otthon téren gyerekprogramokkal, ügyességi játékokkal, büfével, tombolával és igazi fiesta hangulattal várnak…
Valóra vált egy dorogi diáklány álma: Gótzy Nóra, a 16 éves, Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium tanulójának alkotása immár a Forma–1 egyik legnagyobb sztárjának, Lando Norrisnak az…
Nem bírt Mosonmagyaróvárral a Dorog az NB III. Észak-Nyugati csoport 8. fordulójában. Szeptember 21-én, vasárnap a vendégek kétgólos győzelmet arattak a Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadionban, így…
A Dorogi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a képen látható férfi azonosításához. A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11020/381/2025. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen…
Tizenegy nap alatt összesen 1800 kilométert tett meg kerékpárral Rausz Péter, a 44 éves esztergomi sportoló, aki a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységében vegyésztechnikusként dolgozik, szabadidejében…
Hétvégén rendezték meg a Naszály kupát, ahol általános iskolák 4 fős csapatai nemzetközi mezőnyben mérhették össze tudásukat. A Dorogi AC sakk szakosztályának játékosai, a Dorogi Angol-Magyar…
Idén is lesz KultFeszt Dorogon – több helyszínen, változatos kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Szeptember 17. szerda 17:00 – Kiállítás: Zománcban versek – Művelődési Ház Halmosi…
Szeptember 13-án, szombaton 11. alkalommal rendezték meg 1.563 motorkerékpár és mintegy 2.100 résztvevő közreműködésével A Motorosok is lehetnek Angyalok elnevezésű jótékonysági felvonulást. A cél most is…
Szeptember 12-13-án rendezték meg a „Gúta Nagydíja” elnevezésű nemzetközi ifjúsági kötött- és szabadfogású birkózóversenyt a felvidéki Gútán, ahol dorogi birkózók ismét megmutatták, hogy számolni kell velük!…
A Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) a Dorogi FC (NB III) ellen jutott tovább a legjobb 32 közé a Magyar Kupában szeptember 13-án, szombaton. A Buzánszky…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki több alkalommal is lopott kulccsal ment be munkatársa dorogi lakásába. A férfi a lakásból összesen 2,5 millió…
Dorog Város Önkormányzata a napokban tájékoztatta a lakosságot, hogy a Bábolna Bio 2025. szeptember 11-én és 12-én végzi el az esedékes területi patkányirtást Dorogon. Ezzel kapcsolatban…
Véget ért a nyár legnagyobb darts bajnoksága a Dorogi Summer Leauge! A 12 hét alatt rengeteg kiválló játékos fordult meg a Dorogi AC darts szakosztályánál, hogy…
Szeptember 19-én, pénteken rendezik meg a hagyományos Sarpi-Dorog Futófesztivált és Sportágválasztót a dorogi Otthon téren, ahol az óvodások, az általános és középiskolások a legjobb futó címéért…
Augusztus 30-án rendezték meg az esztergomi Helisher József Városi Könyvtár és a dorogi Gáthy Zoltán Városi Könyvtár között a Könyvtártól könyvtárig sportnapot, melynek keretében a résztvevők…
Közérdekű munka büntetést szabhatnak ki azzal a tatai férfival szemben, aki egymillió forintot megközelítő összegű tartásdíjat nem fizetett meg gyermeke édesanyjának, a dorogi sértettnek. A vádirat…
A Dorogi AC birkózó szakosztálya 6 versenyzővel képviselte magát a Tatabányán megrendezett régiós kupán, ahol mindenki pontszerző helyezéssel zárt. Eredmények: Keresztes Levente – 3. hely Maksay…
A 75. Dorogi Bányásznap programsorozatának részeként idén második alkalommal került megrendezésre a Bányász Olimpia, amelyre a környék településeinek csapatai kaptak meghívást. Szeptember 6-án, szombaton nyolc alakulat…

