Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy férfival szemben, aki egy olyan ingatlanban lakott, amit végrehajtás során árverésen eladtak,…
Browsing: bíróság
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az anyát, aki 2010-ben született kislányával nem törődött, vele együtt csavargott, a társaságában alkalmi ismerőseivel italozott, náluk aludt. A vádlott…
A Tatabányai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette, ittas járművezetés vétsége és cserbenhagyás vétsége nyújtott be vádiratot egy férfival szemben. A vádlottat a sértett utasként szállította…
Nem túl diplomatikusan járt el a Suzuki japán vezetősége a napokban, hiszen azonnali hatállyal elbocsátották a Vasas Szakszervezet alakuló alapszervezetének titkárát. Persze ez nem azt jelenti,…
Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal az agresszív, kötekedő apával szemben, aki gyermeke jelenlétében szidta és verte az élettársát, valamint a…
Halált előidéző gondatlan közveszély okozás miatt rendelt el nyomozást a nyergesújfalui azbesztgyár ügyében a rendőrség. A rendőrség csak többszöri elutasítás után kezdett nyomozni a nyergesújfalui, azbesztszennyezéssel összefüggésbe…
3 év 6 hónapot kapott az a férfi, aki tavaly nyáron Dorogon ismerősét droggal kínálta, majd miután a kábítószertől összesett, kifosztotta. A vádlott 2018. július 4-én…
Az Esztergomi Járási Ügyészség ma bíróság elé állította azt a focistát, aki tavaly ősszel egy annavölgyi futball mérkőzésen, a kiállítását követően szidta, majd megrúgta a játékvezetőt.…
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki tavaly az előzés szabályait megszegve a 117-es úton elütött egy motorost, aki…
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé, azt a 43 éves nyergesújfalui férfit, akit ittas vezetésért vontak felelőségre január közepén. Személygépkocsival közlekedett egy 43 éves helybéli férfi Nyergesújfalun…
Beismerte tettét az a férfi, aki tavaly télen próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetése alatt rongált meg hirdetőtáblákat, virágládákat Esztergomban. Az elkövető 2018. február 4-én Esztergomban boxerral támadt egy…
Az Esztergomi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a 28 éves férfival szemben, aki Esztergomban erőszakkal vette el a 63 éves sértett gyűrűjét és…
Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal az anyával szemben, aki italozott, csavargott, illetve súlyosan elhanyagolta a gyermekét. A vádlott egyedül nevelte…
A Komáromi Járási Ügyészség hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt és közokirat-hamisítás előkészületének vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy sofőrrel szemben, aki a tehergépkocsi digitális menetíró készülékébe…
A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki egy kerékpáros halálát okozta a…
Az Esztergomi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és kábítószer birtoklásával elkövetett kábítószer fogyasztása miatt vádat emelt azzal a letartóztatásban lévő férfival szemben, aki szintetikus kannabinoid tartalmú cigarettával…
A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség folytatólagosan elkövetett tiltott adatszerzés bűntette miatt állította bíróság elé a 42 éves férfit. A férfi Leányváron él, míg a szomszédságában…
Az Esztergomi Járási Ügyészség szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal, helyiséghez tartozó bekerített helyre a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt nyújtott be…
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki Esztergom belvárosában kukát borított fel, virágokat szórt szét, hirdetőtáblákat tört el, és…
Egy hét alatt két ügyben nyújtottak be vádiratot a Komárom-Esztergom megyei ügyészségek amiatt, mert a nem megfelelően őrzött, emiatt elszabadult ebek vétlen személyekre támadva nekik nyolc…