Az Esztergomi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntette és csalás vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy sárbogárdi nővel szemben, aki úgy vásárolt 3 szarvasmarhát és…
Böngészés: bíróság
Nem jogerősen, összesen 34 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a hét drogkereskedőt, akik marihuanát terjesztettek Esztergomban és környékén. Az elsőrendű vádlott 2017 júniusában a…
Szeptember 9-én, hétfőn – nem jogerősen – 3 év börtönbüntetésre ítélték azt az ittas sofőrt, aki tavaly tavasszal halálos balesetet okozott Bajóton. A vádlott 2018. április…
Az Esztergomi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a fiatal felnőtt férfival szemben, aki korábban súlyos testi sértés bűntette miatt kapott…
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt azzal a fiatal felnőtt férfival szemben, aki nem tudta elfogadni, hogy barátnője szakított vele, emiatt Esztergomban a…
Nem jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték azt az esztergomi anyukát, aki orvosi javallat nélkül, a saját részére felírt tapaszt helyezett el gyermeke hátán. A nyolc éves fiatal…
Több ízben is írtunk róla, hogy egy férfi két hónapon keresztül tartotta rettegésben a nőket Dorogon és Esztergomban. Az autójából kért eligazítást a hölgyektől, közben pedig…
Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat egy ittasan korcsolyázó fiatal felnőtt férfival szemben, aki korcsolyázás közben kezdett ki a kiskorú sértettel, majd az…
Az Esztergomi Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy ittas férfival szemben, aki erőszakkal akarta visszavenni a sértettől a tervezett szexuális aktusért cserébe a sértettnek…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a büntetett előéletű, más ügyben jogerős szabadságvesztést töltő férfival szemben, aki Lábatlanon marihuánát tartott magánál, melyből fogyasztott is. A…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult ügyben bűnismétlés veszélye miatt két férfi letartóztatásának hosszabbítására tett eredményes indítványt. Az egyik férfi 2019.…
Az élettársával és a gyermekével is agresszívan viselkedett részegen az az esztergomi apa, akit az Esztergomi Járásbíróság 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. A vádlott és élettársa…
Két éve lopott el egy mobiltelefont az esztergomi babaruházati boltból. Habár első fokon a különös visszaesőt 800.000 Ft pénzbüntetésre ítélték, másodfokon tovább tárgyalták az ügyét, így…
A Tatabányai Járási Ügyészség azért nyújtott be vádiratot egy esztergomi férfival szemben, mert a barátja bankkártyáját jogtalanul megszerezte, és jogtalanul használta az alábbiak szerint. A vádlott…
Egy agresszív férfi ellen emeltek vádat, aki Lábatlanon egy sétáló nőhöz odalépett, majd megpofozta. A férfi visszaesőnek számít, hiszen testi sértés miatt ült már egy évet!…
Az Esztergomi Járási Ügyészség kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt nyújtott vádiratot letartóztatásban lévő két férfival szemben, akik az éjszakai órákban egy esztergomi…
Súlyosbították azoknak a férfiaknak a börtönbűntetését, akik egy kocsmáros vertek meg Esztergomban. Az egyikük még egy hajléktalant is felpofozott a buszpályaudvaron. Két férfi 2017. március 3-án…
Az Esztergomi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival és nővel szemben, akik 2018. november 25-én az Esztergomhoz közeli…
Az Esztergomi Járási Ügyészség tartási kötelezettség elmulasztása vétsége nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki két gyermeke után nem fizetett tartásdíjat, ezért az ügyészség közérdekű…
Az Esztergomi Járási Ügyészség indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság 2019. március 28. napján rendelte el annak férfinak a letartóztatását, aki 2019. márciusban, két hét leforgása alatt…