Vádiratot nyújtottak be azzal a két férfival szemben, akik ugyanazon a napon mintegy fél óra különbséggel kétszer mentek be lopni ugyanabba az esztergomi boltba. A vádirat…
Böngészés: bíróság
Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki egy baráti összejövetel után gépkocsiba ülve az összejövetel egyik résztvevőjét elütötte, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. Az…
Vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy budapesti gazdasági társaság alkalmazottjaként egy esztergomi és egy budapesti ingatlanban olyan vízipipadohány gyártásában és értékesítésében vett részt, melybe…
5 év börtönbüntetésre, és 5 év közügyektől eltiltásra ítélték azt az 55 éves piliscsévi nőt, aki tapétavágókéssel fenyegetve támadt meg két nőt Esztergomban, az egyiktől az…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a nőnek, aki bajóti otthonukban az élettársát a kályhának lökte, fejét ököllel és baltával ütlegelte, majd felgyújtotta. A férfi a helyszínen…
Egy év tíz hónap börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték azt a többszörös visszaeső férfit, aki ugyanabból a dorogi boltból tizenhatszor lopott konyakot. A férfi korábban egy dorogi…
Meghosszabbíthatják a letartóztatását annak a férfinak, aki segítette társait abban, hogy egy esztergomi zöldségesben hamis pénzzel történő fizetés után elmeneküljenek a helyszínről. A megalapozottan gyanú szerint…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki miután találkozott élettársával az esztergomi buszvégállomáson, haladásuk során több alkalommal a nő fejét megütötte, valamint lábon rúgta. A…
Nem jogerősen egy év két hónap börtönbüntetésre ítélték azt a büntetett előéletű, különösen visszaeső férfit, aki egy esztergomi szórakozóhelyről pénztárcát lopott. A megállapított tényállás szerint a…
Az Esztergomi Járásbíróság pénzmosás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt ítélt el két szlovák állampolgárságú személyt. Az egyikük hamis személyi igazolvánnyal nyitott bankszámlát Esztergomban, a másik…
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki riasztófegyverrel több alkalommal rálőtt sógorára Sárisápon. Az Esztergomi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sógora egy…
Három hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki több magyarországi boltban – köztük egy esztergomi zöldségesben is – húszezer forintos hamis bankjeggyel fizetett. Két…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki több magyarországi boltban – köztük egy esztergomi zöldségesben is – húszezer forintos hamis bankjeggyel fizetett. A megalapozottan gyanú…
Súlyosíthatják a fogházbüntetését annak a nőnek, aki több alkalommal lopott Esztergom-Kertvárosban. A nő többek között kerékpárt, kerti díszeket, gumilabdát, seprűt, fésűt, konyharuhát és kardvirágot lopott. A…
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a piliscsabai nőt, aki Piliscséven hónapokig szűk boxokban tartotta a kutyákat és a macskákat, az ellátásukról pedig nem megfelelően gondoskodott. A vádirat…
Végleg eltilthatják a vezetéstől azt a férfit, aki tolatás közben elütött egy kerékpárral közlekedő 71 éves nőt Táton. A vádirat szerint a járművezetésre alkalmatlan férfi 2020.…
Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki segítette társait abban, hogy egy esztergomi zöldségesben hamis pénzzel történő fizetés után elmeneküljenek a helyszínről. Két férfi megalapozottan…
Meghosszabbíthatják a letartóztatásukat azoknak az ápolóknak, akik pénzért hamis védettségi igazolványt intézek 27 olyan személynek, akik nem kaptak védőoltást. Az esztergomi kórházban dolgozó két ápolóról kiderült…
Három hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a 85 éves férfinak, aki többször megszúrta, megvágta szívességi szállásadóját Esztergomban. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a…
Börtönbüntetésre ítélhetik azt a férfit, aki több alkalommal, ököllel és fabottal verte meg a feleségét Esztergomban. A nő a bordatörés mellett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy…

