Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a nőt, aki egy esztergom-kertvárosi cég könyvelőjeként közel nyolc és félmillió forintot sikkasztott el. A megállapított tényállás szerint a nő 2020. június…
Böngészés: bíróság
Másfél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki ittasan egy táti buszmegállóban ököllel ütlegelte az autóbusz ajtaját, majd a rendőrségi épület felrobbantásával fenyegetődzött. A vádirati tényállások…
Egy hónapra elrendelték a letartóztatásukat azoknak a gyanúsítottaknak, akik legalább egymilliárd forint összegű vagyoni hátrányt okoztak azzal, hogy valótlan tartalmú számlák kiállításában nyújtottak segítséget. A nyomozás…
Nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki éveken keresztül, rendszeresen bántalmazta fogyatékkal élő élettársát táti otthonukban. A megállapított tényállás szerint a…
A napokban írtuk, hogy egy férfi egy esztergomi áruházból távozó idős nőt fosztott ki. A bíróság gyorsított eljárásban nem jogerősen 85 nap elzárásra ítélte a vádlottat.…
Alvó sértettől lopott el egy telefont a dorogi vasútállomáson egy férfi. Hiába is tagadta volna tettét, az esetről a biztonsági kamera felvételt készített. A dorogi vasútállomáson…
Pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabhatnak ki azzal a svájci férfival szembeni, aki egy esztergomi rendőri intézkedés közben akart megszabadulni a kábítószert tartalmazó tégelytől. A vádirat szerint…
Garázdaság, magánlaksértés és testi sértés bűntettének kísérlete miatt ítélt el a bíróság négy férfit, akik egy lábatlani ingatlannál dulakodtak. A megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a sárisápi férfival szemben, aki az anyagköltségre átvett pénz egy részét saját céljaira fordította. A vádirat szerint a sárisápi férfi 2021 januárjának…
Pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabhatnak ki azzal a nővel szemben, aki ittas állapotban személygépkocsijával az előtte haladó motoros férfit sodorta el Esztergom-Kertvárosban. A vádirat szerint a…
Elítélték azt a négy férfit, akik előzetes szóváltást követően a dorogi vasútállomáson verekedtek. Kettőnek felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki, míg a másik két férfi pénzbüntetést kapott. A…
Öt és fél év fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki azzal zsarolt szexuálisan egy fiatalkorú lányt, hogyha nem teljesíti kívánságait, apjának megmutatja a lány közösségi oldalakon…
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a nőt, aki két feljelentésben két különböző férfit vádolt hamisan azzal, hogy vele szemben nemi erőszakot követett el Pilismaróton. A megállapított tényállás…
Az Esztergomi Járásbíróság közel egymillió forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfival szemben, aki a sértettről készült pornográf tartalmú videofelvételeket a sértett beleegyezése nélkül feltöltötte az…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki azzal a nővel szemben, aki azzal vádolta meg a férjét, hogy bántalmazta. Kiderült a nő azért tett feljelentést az Esztergomi Rendőrkapitányságon, mert…
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték azt a szlovák férfit, aki különös kegyetlenséggel ölt meg egy nőt Esztergomban. A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett alkalmi…
Egy hónapra elrendelték az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki az esztergomi vasútállomáson követett el súlyos bűncselekményeket. Az indítvány szerint a bajai férfi 2023. január 10-én…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a négy elkövetővel szemben, akik azért itatták le a sértettet, hogy tőle a nyertes sportfogadási szelvényeket ellophassák. A…
Nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki azzal a férfival szemben, aki féltékenységből egy vascsővel támadt volt barátnője új párjára Dorogon. A megállapított tényállás szerint a nő…
Elzárásra ítélhetik azt a férfit, aki egy esztergomi munkásszállón a szobatársát lopta meg. A vádirat szerint az elkövető és a sértett szobatársak voltak az esztergomi munkásszállón.…