Nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a különös visszaeső férfit, aki négy alkalommal gépjárműből, egy alkalommal pedig lakásból lopott Esztergomban. Az egyik lopást…
Böngészés: bíróság
Pénzbüntetést szabtak ki azzal a férfival szemben, aki szerelemféltésből titokban megfigyelte, lehallgatta a nyergesújfalui élettársa gépkocsijában történteket. A megállapított tényállás szerint a férfi és a sértett…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki azzal a férfival szemben, aki esztergomi tartózkodási helyén, a hálószobájában engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket. A megállapított tényállás szerint a férfi…
Ötven nap elzárásra ítélték azt a nőt, aki egy pilismaróti házba lopás céljából bement, azonban a kabátja susogására felfigyelt a sértett nő, aki kizavarta a házból,…
Megszüntették az eljárást azzal a férfivel szemben, aki az esztergomi bevásárlóparknál összekarcolt egy gépjárművet. A férfi közvetítői eljárásban negyedmillió forint fizetésével tette jóvá a bűncselekménnyel okozott…
Kétszáz óra közmunka büntetésre ítélték azt a férfit, aki a szomszéd lakóépületbe akart betörni Tokodon. A rendőrségre 2023. március 22-én reggel érkezett bejelentés, miszerint egy tokodi…
Nem jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a dorogi vasútállomáson, valamint egy esztergomi szórakozóhelyen verekedett. A járásbíróság két ügyet egyesített. Az egyik vádiratban…
Felfüggesztett szabadságvesztést szabhatnak ki azokkal a férfiakkal szemben, akik leányvári munkájuk ellenértékét lopással egyenlítették ki. A vádirat szerint a gazdasági társaság építési munkát végzett egy leányvári…
Előzetesen egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki a Piliscsabáról és Budapestről beszerzett marihuánát és speedet Nyergesújfaluban árulta. Az indítvány szerint a férfi 2021.…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki egy esztergomi áruházból kabátot lopott. A vádirat szerint a férfi 2023. március 6-án az esztergomi áruház ruházati részlegén…
Nem jogerősen 5 év börtönbüntetésre ítélték azt a többszörösen büntetett, visszaeső férfit, aki a 2021-es pilismaróti falunapon azért rúgott fejbe egy embert, mert az nem állt…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki prostituáltaknak adott ki szobákat Esztergomban. A vádirat szerint a férfi három esztergomi apartmannak résztulajdonosa. A férfinál 2020. év végén…
Fejenként négy év fegyházbüntetést kaptak azok a férfiak, akik egy dorogi üzletből alkoholt loptak, motorkerékpárt tulajdonítottak el, egy embert kiraboltak, valamint az utcán rongáltak. A megállapított…
Elítélték azokat a vádlottakat, akik Dorogon és Kesztölcön cserélgették, valamint árusították a kábítószert. A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott 2020. második felében Kesztölcön több…
Az Esztergomi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban 2023. május 16-án állítja bíróság elé azt a férfit, aki egy tokodi családi házba akart betörni. A rendőrségre 2023. március…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki azzal a 18 éves esztergomi férfivel szemben, aki a dorogi vasútállomás váróteremben elővette a nemi szervét, és önkielégítést végzett egy nő felé…
Pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabhatnak ki azzal a férfival szemben, aki az esztergom-kertvárosi körforgalomba az elsőbbségadást elmulasztva hajtott be, emiatt egy másik gépkocsinak ütközött, ezután a…
Nem jogerősen 2 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélték azt az 50 év körüli férfit, aki egy dorogi szórakozóhely biztonsági őreként két 18 év alatti lány bizalmába…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki az interneten nőnek adta ki magát, így kért pénzt óvatlan férfiaktól, illetve zsarolással követelt tőlük átutalást. A férfit…
Egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki korábban bódult állapotban teherautóval szándékosan ütközött össze élettársa személygépkocsijával. A férfi ezt követően járművezetés eltiltás hatálya…