Dorog Város Önkormányzatának tájékoztatása szerint a „Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése Dorogon” című projekt részeként elkezdődtek az Esztergomi úton is a munkálatok. A munkaterületen található „Dorog, Volán-telep” buszmegálló…
Browsing: beruházás
A MÁV Zrt. vágányzárral járó beruházást hajt végre, melynek keretében átépítik a 10-es számú főúton a Zoltek-nél található útátjárót. Az átépítés miatt több alkalommal is teljes…
Több, fejlesztéssel kapcsolatos jó hírt osztott meg Balogh Miklós, Nagysáp község polgármestere, a település közösségi oldalán a napokban. A polgármester kiemelte, hogy folytatódik a csapadékvíz-elvezető árkok…
Legutóbb hírül adtuk, hogy több mint egymilliárd forint érkezik hat esztergomi fejlesztésre a vármegyei önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP Plusz), most pedig…
Az utóbbi évek igen súlyos válságai bebizonyították, hogy az élelmiszerellátás nemzetbiztonsági kérdés, ezért Magyarország a tanulságokat levonva nagyot lépett előre az önellátás képessége terén – közölte…
Többek között megújulhat az esztergomi Babits Mihály Általános Iskola, a József Attila Általános Iskola épülete és szolgáltató ház létesülhet a Szalézi lakótelepen az elnyert TOP Pluszos…
Június 26-án, csütörtökön a reggeli órákban került sor a Zsigmondy Vilmos-lakótelepen a felújított sportpálya átadójára. Dr. Tittmann János polgármester egy rövid beszéd után köszönetet mondott a…
„Kedves Esztergomiak! Folytatódik a járdaprogram a Kiss János vezérezredes úton!” – közölte a jó hírt Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere a közösségi oldalán. A…
Dorog Város Önkormányzata tájékoztatja lakosságot, hogy a “Belterületi zöldinfrastruktúra fejlesztése Dorogon” című TOP_PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00029 azonosítószámú projekt fizikai munkálatai a helyszíneken 2025. május 19-én kezdődnek meg. Ennek részeként…
A Dorog Város Képviselő-testülete döntésének megfelelően áprilisban megkezdődtek a dorogi Petőfi kisiskola udvarán a felújítási munkálatok, mely során elszállításra került a régi, már használhatatlan játszóvár, ennek…
Számos kisebb-nagyobb beruházás valósult meg a közelmúltban Dorogon. A fejlesztések folytatódnak, többek között a városi térfigyelő kamerarendszer bővítéseként az önkormányzat megrendelt 2 darab kamerát az alagútba…
Tokodon járdaszakaszok újulnak meg, míg Tokod-Üveggyárban új járdát alakítanak ki. Március 4-én, kedden elkezdődött Tokod-Üveggyárban, az Ady utca-József Attila utca kereszteződése melletti buszmegállóhoz vezető járda (507/1…
Dorog Város Önkormányzata Európai Uniós forrásból valósítja meg a település 6 területét érintő zöldterület fejlesztést. A beruházás során megvalósul: a Fortuna és a Reimann Bányászattörténeti Miniverzum…
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének legutóbbi ülésén egyhangúlag elfogadták a 2025. évi költségvetését. Az önkormányzat célja, hogy a rendelkezésre álló forrásokat hatékonyan használja fel a közszolgáltatások biztosítására,…
Január 21-én, kedden Dorog Város Önkormányzat Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága, valamint az Emberi Erőforrás Bizottsága ülést tartott, ahol megvitatták, hogy milyen beruházásokkal pályázzanak a Magyar Kormány…
Habár csak három hónapja Kesztölc polgármestere Juhász Sándor, mégis ez idő alatt számos beruházás kezdődött, illetve valósult meg a településen. A polgármester a 2024-es év utolsó…
Európában az egyik legvonzóbb beruházási környezet Magyarországon jött létre, hazánk az elektromos autóipari átállás egyik legnagyobb győztese lesz a kontinensen, sőt a világon – szögezte le…
November 27-én adták át az újonnan épített Mesevár Bölcsődét, amely a 2019-ben átadott Mesevár Óvoda mellett kapott helyet. A Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz programban megvalósított RRF-1.1.2-21-2022-00086…
Július 2-án megkezdték a volt „Fortuna” söröző bontását Dorogon, melynek helyén egy új városi közösségi teret alakítanak ki. Dorog Város Önkormányzata még 2020. év végén vásárolta…
131.093.316 forint támogatásból újul meg a Tokodi Hegyeskő Általános Iskola. A beruházást az Esztergomi Tankerületi Központ és a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. konzorciumban valósítja meg. A…