Bajna

Frontálisan összeütközött két személyautó a Bajót és Bajna közötti úton

Március 13-án, szerda délután frontálisan összeütközött két személyautó a Bajót és Bajna közötti úton. Az első hírek szerint három ember…

7 év ezelőtt

Véradások februárban

Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért februárban. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! Február 1. péntek 15.00-18.00 -…

7 év ezelőtt

Fának csapódott egy autós Bajnán

Fiat típusú személygépkocsival közlekedett egy 22 éves dunaújvárosi férfi 2019. január 25-én, pénteken az 1122-es számú úton. 12 óra 40…

7 év ezelőtt

Több útszakasz is megújulhat térségünkben

1792/2018. (XII. 21.) Kormány határozat alapján „A Magyar Falu Program” részeként ütemezetten megvalósuló, kistelepüléseket érintő útfelújításokról döntöttek, mely térségünket is…

7 év ezelőtt

A doni hősökre emlékeznek Bajnán

Január 13-án, vasárnap a doni hősök emlékére szentmisét és koszorúzást tartanak Bajnán. Az emlékező szentmisére 10.30-kor kerül sor a Szent…

7 év ezelőtt

Baleset történt a Bajnát és Gyermelyt összekötő úton

December 22-én, szombaton dél körül lesodródott a kanyarban az úttestről egy gépkocsi a Bajnát és Gyermelyt összekötő úton. A járműben…

7 év ezelőtt

Fotók a nagysápi balesetről

Korábban írtuk, hogy november 27-én, kedd délután az 1119-es számú úton autóbaleset történt. Az eset során egy 54 éves nő…

7 év ezelőtt

Árokba borult egy autó Nagysáp és Bajna között

Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy személyautó november 27-én, kedd délután a Nagysáp és Bajna közötti…

7 év ezelőtt

Forgalomkorlátozás az 1105-ös úton!

Bajna Község Polgármestere a Facebookon hívta fel a lakosság figyelmét az 1105-ös úton történő ideiglenes forgalomkorlátozásra. A Magyar Közút Zrt.…

7 év ezelőtt

A bajnai óvodásokat támogatják az elektronikai hulladékokból

Bajna Község Önkormányzata elektronikai hulladékgyűjtő akciót szervezett október elején. Az akció keretében 10 nap alatt több tonna használt elektronikai eszköz…

7 év ezelőtt

Figyelemfelhívó táblákat helyeztek ki az 1105-ös útra

A Dorogi Rendőrkapitányság baleset-megelőzés céljából figyelemfelhívó táblákat helyezett el a Bajnát Gyermellyel összekötő 1105-ös úton. A Dorogi Rendőrkapitányság Városi Balesetmegelőzési…

7 év ezelőtt

Motoros felvonulás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani!

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a járművezetőket, hogy 2018. október 7-én, vasárnap balesetmegelőzési célú, szervezett motoros felvonulás kerül megtartásra Dorog…

8 év ezelőtt

Elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek Bajnán

2018. október 4-e és 12-e között, hétköznaponként 06-tól 18 óráig, a Bajnai Polgármesteri Hivatal udvarán elektromos és elektronikiai hulladékgyűjtést szerveznek.…

8 év ezelőtt

Szüreti mulatság Bajnán

Október 6-án, szombaton 15 órától szüreti mulatságot rendeznek a bajnai óvoda udvarában. Az érdeklődőket zenekarok, tánccsoportok és műsorok várják. A…

8 év ezelőtt

Támfalnak ütközött egy motoros Bajna térségében

Egy 41 éves férfi közlekedett motorkerékpárjával 2018. szeptember 23-án, vasárnap 16 óra 48 perckor az 1119-es számú úton Bajna felől…

8 év ezelőtt

Baleset történt Bajna térségében

Szeptember 21-én, pénteken, késő délután Bajna térségében egy motoros átsodródott a szemközti sávba és egy szabályosan közlekedő személygépkocsival ütközött össze.…

8 év ezelőtt

Súlyos közúti baleset történt Nagysápnál

Szeptember 13-án, csütörtökön késő délután két személygépkocsi frontálisan ütközött a Bajnáról Nagysápra vezető közúton. Az ütközés következtében a járművekben ülők…

8 év ezelőtt

Autóbusszal ütközött egy motoros Bajna térségében

Motorkerékpárral közlekedett egy 38 éves veszprémi férfi Bajna irányából Héreg felé 2018. szeptember 9-én, vasárnap 15 óra 10 perckor. A…

8 év ezelőtt

Többször is riasztották a tűzoltókat a hosszú hétvégén

Dorogra, Nagysápra és Esztergomba szabadtéri tűzhöz, míg Bajna térségében úttestre szakadt faághoz riasztották a tűzoltókat a hosszú hétvégén. Gaz égett…

8 év ezelőtt

Falunap és Főzőverseny Bajnán

Augusztus 19-én, vasárnap főzőversennyel egybekötött falunapot szerveznek Bajnán, a sportpályán. Az eseményen megrendezésre kerül "A legszebb konyhakertek" országos program bajnai…

8 év ezelőtt