Továbbfejlesztette sikermodelljét a Suzuki, 2018 őszétől a magyar piacon is elérhető lesz az esztergomi gyárban készülő Vitara, amelynek nemcsak a külseje újult meg, hanem több biztonságtechnikai…
Böngészés: autó
Második alkalommal szállják meg az Öböl Music Beach partját a Volkswagenesek június 29-e és július 1-je között. Természetesen a tavalyinál is nagyobb bulival várják a Volkswagen és…
Huszonöt éve, 1993. május 7-én avatták fel Antall József miniszterelnök és a japán gyártulajdonos, Szuzuki Oszamu jelenlétében a Magyar Suzuki Részvénytársaság esztergomi gyárát – írja a…
Az új Volkswagen Polo figyel Önre – még elődjénél is több biztonsági segédrendszerével mindent szemmel tart, ami környezetében zajlik. Leginkább azonban ő maga vonzza a tekinteteket,…
Korábban írtunk, hogy a Magyar Honvédség 250 db Esztergomban gyártott Suzuki Vitara típusú gépjárművet vásárolt, úgy látszik, hogy bevált nekik az esztergomi autó, hiszen további 300…
A Magyar Suzuki Zrt. 2017-ben 15 161 új autót értékesített Magyarországon, ezzel a piac 13,04 százalékát szerezte meg – közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az…
Hollandia közlekedési hatósága (RDW) azt gyanítja, hogy a károsanyag-kibocsátási tesztek eredményeit meghamisító szoftvert alkalmaz a Suzuki és a Fiat Chrysler autógyár egy-egy terepjáró modell esetében. Az…
A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében legyártotta a 3 milliomodik autót, a gyártósorról szerdán legördült SX4 S-Cross egy példánya képviselte az eddigi termelési rekordot. Ruska Viktória…
Esztergomtól elköszönt a negyed évszázadig itt gyártott Suzuki Swift modell. Hivatalosan Európának is bemutatkozott a japánok új kompaktja a Genfi Autószalonon. Az új Swift 10 mm-rel…
„Suzuki még nem volt ennyire jó” címmel írt cikket a totalcar.hu az új Suzuki Ignis teszteléséről. „Nem túlhordott modell, nem városi szükségkocka, amit olcsóért lehet a…

