Elismeréseket adott át állami ünnepünk alkalmából dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány nevében dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes augusztus 19-én, kedden a…
Böngészés: augusztus 20.
Kesztölc Község Önkormányzata idén augusztus 19-én tartotta meg államalapító Szent István királyunk és a magyar államiság ünnepét a községi klub udvarán. A rendezvényen díjakat is átadtak,…
Augusztus 20-án, Szent István király és az új kenyér ünnepén 9 órától Szőcs László atya celebrált ünnepi szentmisét a tokodi Szent Márton-templomban. Tokod plébánosa az evangéliumot…
Augusztus 20-án az államalapítás, Szent István király és az új kenyér ünnepén adták át a Pro Urbe emlékérmet Nyergesújfaluban, melyet dr. Bereczkyné dr. Nagy Erika gyermekorvos…
Augusztus 20-án, hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre az I. Zsigmondy Kupa 8 csapat részvételével a dorogi Zsigmondy Sportpályán. A csapatok a városban található 8 körzetet jelképezték és…
A Bajnai Katasztrófavédelmi Őrs tűzoltó gépjárművezetőjének munkáját a Belügyminisztériumban, két tatabányai tűzoltó helytállását a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon ismerték el a nemzeti ünnep alkalmából Sulyok Tamás,…
Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testülete – évtizedes hagyományokhoz híven – Szent István királyunk ünnepén kitüntetés adományozásával ismeri el a Sárisápért és az itt élőkért kiemelten tevékenykedők munkáját.…
Államalapításunk ünnepén az új kenyér megáldása mellett hagyományosan átadták az Esztergom Díszpolgára címet is. Az augusztus 20-i esemény az Erzsébet parkban kezdődött Hernádi Ádám, Esztergom Megyei…
Az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést kapott a nyergesújfalui Hajnal Tamás, az FTC Labdarúgó Zrt. sportigazgatója. Az eredményes sportolói tevékenysége…
Szent István ünnepe alkalmából a köztársasági elnök a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést adományozta a Pilisi Parkerdő munkaügyi főelőadójának, Sáros Tamásnénak, amelyet Nagy István agrárminisztertől vehetett át.…
Magyarország első városa 2025-ben is méltó módon tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt: augusztus 19-én és 20-án rendezik meg az Esztergomi Szent István Napokat, változatos programokkal, koncertekkel…
Augusztus 20-án, a kesztölci községi klubnál tartották meg a Szent István Napot és az új kenyér ünnepét. Az ünnepség során Fejes Csaba plébános megáldotta az új…
Sárisáp Község Önkormányzat képviselő-testülete – évtizedes hagyományokhoz híven – Szent István királyunk ünnepén kitüntetés adományozásával ismeri el a Sárisápért és az itt élőkért kiemelten tevékenykedők munkáját.…
Augusztus 17. és 20. között ünnepélyes koncertekkel, családi- és gyermekprogramokkal, kézműves vásárral, kertmozival és széles gasztronómiai kínálattal várták a látogatókat Magyarország első városában. A mindent elsöprő,…
Augusztás 20-án Kardos Mihály nyugalmazott plébános celebrált ünnepi szentmisét a Szent Márton-templomban, majd a Népművészeti Alkotóházban folytatódott a Szent István-napi rendezvény. A jelenlévők Fehér László tárogatóművész…
A kormány 2038-ra Esztergom Szentkirály nevű városrészét nemzeti emlékhellyé kívánja fejleszteni, amely méltóképpen szolgálja a múltat és az eljövendőt – mondta a kultúráért és innovációért felelős…
A kenyér mindig az élet és a megmaradás üzenetét hordozza, éppen ezért hálával tartozunk a gazdáknak, akik munkájának és kitartásának köszönhetően augusztus 20-án megszeghetjük az új…
Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünk alkalmából a birkózócsalád egyik kiemelkedő alakja részesült elismerésben, méghozzá a Dorogi Nehézatlétikai Club egykori edzője, Bacsa Ferenc. Bacsa Ferenc mesteredzőnek, aki nemrég…
Falunappal egybekötve rendezték meg a Szent István Napot és az Új Kenyér Ünnepét Sárisápon augusztus 19-20. között, ahol bemutatták és átadták azt az imázsfilmet is, melyet…
Augusztus 20-án, vasárnap délután a tokodi Népművészeti Alkotóházban Szent István-napi ünnepséget tartottak. Az eseményen köszöntőt mondott Bánhidi László, Tokod polgármestere és Romanek Etelka, a vármegyei közgyűlés…

