Tokodaltáró Község Önkormányzata sikeresen pályázott a TOP_Plusz-3.3.1-21 kódszámú, Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése című felhívásra, amelynek köszönhetően a Tokodaltárói Brunszvik Teréz Óvoda-Mini Bölcsőde 60, illetve 100…
Böngészés: Tokodaltáró
Október 19-én, szerdán délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Tokodaltárón egy személy nem tud bejutni idős hozzátartozójához. Az esztergomi hivatásos tűzoltók az Árpád utcai…
Előzetes letartóztatásba kerültek azok a férfiak, akik Tokodaltárón marihuánát termesztettek, majd terítettek. Az egyik férfi mikor megtudta, hogy büntetőeljárás indul ellenük, a kábítószer egy részét elégette,…
Meghosszabbították az előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akik egy dorogi üzletből alkoholt loptak, egy embert kiraboltak, valamint az utcán rongáltak. Az indítvány szerint az egyik…
Tokodaltáró önkormányzata tájékoztatja a lakosait, hogy 2022. szeptember 30-ától a szombati nap helyett hétköznap (hétfőtől-péntekig) 13.00 és 14.45 között tart nyitva a zöldhulladék-lerakó. Az Orgona utca…
A 29 éves férfi nem adta meg az elsőbbséget a kereszteződésnél, ezért egy szabályosan közlekedő autónak ütközött. A sofőr elhajtott a helyszínről, azonban nem jutott messzire.…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért 2022 októberében. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! Október 6. csütörtök, 15.00-18.00 – Tokodaltáró, Polgármesteri Hivatal Október 13.…
2022 októberében is lesz házhoz menő zöld és szelektív hulladékgyűjtés térségünkben. Szelektív hulladékgyűjtési időpontok: Dorog, Kesztölc, Piliscsév: október 5. és 19. Csolnok, Dág, Leányvár, Úny, Tokod,…
Meghosszabbíthatják az előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akik egy dorogi üzletből alkoholt loptak, egy embert kiraboltak, valamint az utcán rongáltak. Az indítvány szerint az egyik…
Szeptember 13-án, kedden reggel tartottak kutatást a rendőrök annál a tokodaltárói férfinél, aki a gyanú szerint július 15-én késő este egy kerékpárt ellopott az esztergomi vasútállomásról.…
2022. szeptember 10-én, szombaton nyolcadik alkalommal rendezik meg A Motorosok is lehetnek Angyalok elnevezésű jótékonysági motoros felvonulást. A korábbi évek tapasztalatai alapján mintegy 800 motorkerékpáros részvételére…
2022 szeptemberében is lesz házhoz menő zöld és szelektív hulladékgyűjtés térségünkben. Szelektív hulladékgyűjtési időpontok: Dorog, Kesztölc, Piliscsév: szeptember 7. és 21. Csolnok, Dág, Leányvár, Úny, Tokod,…
Piros jelzésen áthaladó sofőrök álltak a dorogi rendőrök ellenőrzésének fókuszában. Folyamatosak a közlekedésrendészeti akciók a Dorogi Rendőrkapitányság területén a szabályszegő járművezetők kiszűrése érdekében. Az egyenruhások célja…
A tokodaltárói önkormányzat tervei között többek útfelújítás, új bölcsőde kialakítása, autómosó és csomagautomata telepítése, illetve a közvilágítás fejlesztése is szerepel – tudtuk meg Petrik József polgármestertől.…
Meghosszabbították az előzetes letartóztatásukat azoknak a férfiaknak, akik egy esztergomi kürtőskalácsos pavilont feltörtek, Tokodaltárón autót rongáltak, egy dorogi üzletből alkoholt loptak, végül egy embert kiraboltak. A…
Befejezték a rendőrök az eljárást annak a dorogi férfinak az ügyében, aki 2021-ben három hónap alatt két autót tört fel, egyet pedig ellopott. A dorogi rendőrök…
2022 augusztusában is lesz házhoz menő zöld és szelektív hulladékgyűjtés térségünkben. Szelektív hulladékgyűjtési időpontok: Dorog, Kesztölc, Piliscsév: augusztus 3. és 17. Csolnok, Dág, Leányvár, Úny, Tokod,…
Július 25-én, hétfőn délelőtt 10 óra körül két gépjármű ütközött össze Dorog és Tokodaltáró között. Marosán Angelika rendőr hadnagy, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy…
Tokodaltáró és Esztergom-Kertváros között mintegy hat hektárnyi területen égett az aljnövényzet július 20-án, szerdán délután két óra körül. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy, a Komárom-Esztergom Megyei…
Július 19-én, kedden kora délután száraz fű, avar, összehordott szemét és melléképületek égtek Tokodaltárón, a Rozmaring utcában. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy négy egymás…