A dorogi nyomozók két kábítószer-terjesztőt és hat fogyasztót fogtak el - írta a rendőrség a honlapján. Két férfit hallgattak ki…
Komárom-Esztergom vármegyében minden olyan településen megfordul a kormányablakbusz, ahol nincs kormányablak. A kormányablakbusz segítségével meghatározott időpontokban az állampolgárok többféle okmány-…
Szeptember 13-án, szombaton 11. alkalommal rendezték meg 1.563 motorkerékpár és mintegy 2.100 résztvevő közreműködésével A Motorosok is lehetnek Angyalok elnevezésű…
Tokod Nagyközség Önkormányzatának célja a település közbiztonságának növelése és az illegális hulladéklerakás visszaszorítása. Ennek részeként 20-30 új térfigyelő kamera telepítését…
Igazi zenei nagyágyúk és gazdag programkínálat várja az érdeklődőket szeptember 20-21-én Tokodon, ahol megrendezik az idei Tokod Piknik – Falunapi…
Néhány nap alatt azonosították a dorogi rendőrök azt a férfit, aki Tokodon követett el vagyon elleni bűncselekményt. Korábban az esettel…
Szeptember 5-én, pénteken 19 órakor kezdődik A NŐ! Akinek csak megszületni volt könnyű… című ironikus, humoros, zenés előadás Tokodon, a…
Szeptemberben is lesz zöld és szelektív hulladékgyűjtés térségünkben. Kigyűjtöttük az időpontokat, illetve a település neveire kattintva tölthetők le a második…
Komárom-Esztergom vármegyében minden olyan településen megfordul a kormányablakbusz, ahol nincs kormányablak. A kormányablakbusz segítségével meghatározott időpontokban az állampolgárok többféle okmány-…
Tokod Nagyközség Önkormányzata lakossági felhívást tett közzé a közösségi oldalán, miszerint az éjszaka során illetéktelenek betörtek az önkormányzat udvarára. Több…