A neszmélyi, szőnyi és táti Duna-ágba 130 mázsa, két és háromnyaras pontyot telepített a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) – közölte a szervezet elnöke. Zoltai Dániel…
Böngészés: Tát
Az Agrárminisztérium természetvédelmi területté nyilvánította a Duna Táti-szigeteinek közel háromszáz hektáros térségét – közölte csütörtökön a magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja. Tájékoztatásuk szerint az egykori folyómenti…
Március 24-én, kedden este teljes terjedelmében égett egy családi ház tetőszerkezete Táton. Az esethez az esztergomi, nyergesújfalui és tatabányai tűzoltókat riasztották, akik négy vízsugárral, valamint létraszer…
Március 18-án, szerdán kora délután vasúti töltésre hajtott egy személygépkocsi Táton, a Malom dűlőnél. Az esethez a rendőrök és a mentők mellett a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók…
Hálózatfejlesztés miatt 2020. március 17-én, kedden rövid időre szünetelhet a telefon, a vezetékes internet és az IPTV szolgáltatás a Telekomnál. 2020. március 17-én 00:00 és 06:00…
Összegyűjtöttük térségünk városainkat, illetve szervezeteinek főbb intézkedéseit és korlátozásait, melyet a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében vezettek be. Esztergom: az Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatalban a személyes ügyfélfogadás…
A Giro d’Italia 2020. május 10-én a Pilisen és Visegrádon keresztül érkezett volna Esztergomba a Bazilikához, majd tovább indultak volna Tát – Bajna – Héreg irányába. Ez…
Egy táti szállóról érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. március 11-én, miszerint az egyik ottlakótól ellopták a mobiltelefonját. A kiérkező rendőrök meghallgatták a bejelentőt, aki elmondta, hogy…
Március 6-án, pénteken 18 órakor „Családi Tárlat” címmel kiállítás nyílik Enyedi Béla és Simon M. Veronika festőművészek alkotásaiból a táti Kultúrház és Könyvtár galériájában. A vendégeket…
Térségünkben ismét több helyen adhatunk életmentő vért márciusban. Összegyűjtöttük, hol és mikor tehetjük ezt meg! 2020.03.03. kedd: 13:00-16:00 – Esztergom, Vaszary Kolos Kórház. 2020.03.03. kedd: 9:00-12:00…
Térségünkben Esztergomban, Dorogon, Kesztölcön, Csolnokon, Pilisszentléleken, Tát-Kertvárosban és Pilismaróton számíthatunk tervezett áramszünetekre február végén és márciusban. Február 25. (kedd): Kesztölc (08.00-15.00): Iskola utca 4-8., Széchenyi utca…
2020. február 22-én, szombaton 19 órától Asszonyfarsangot rendeznek a táti Kultúrházban. Az eseményen a talpalávalóról a Bónusz Zenekar gondoskodik. A jelmezben érkező hölgyeket pedig vendégül látják…
Február 8-án, szombaton rendezték meg a XXVIII. Országos Amatőr Gyermek Síbajnokságot a szlovákiai Donovalyban, ahol kiváló eredményeket értek el a dorogi, esztergomi és táti versenyzők is.…
A Gastro-Tát Kft. a LEADER program keretében osztott hűtő-és fagyasztókamra, Ét-jéggép készítő, Asztali vákuumcsomagoló berendezés, Egyetemes konyhagép és tartozékai, valamint egy 5 tálcás Whirlpool sokkoló beszerzésére…
2020. február 1-jén, szombaton Dorogon és Táton is megtartották a hagyományos svábbált. A Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett batyus jellegű bálon Pétervári László elnök köszöntötte…
Január 20-án, hétfő reggel két autó ütközött össze a 117-es és a 11-es út kereszteződésében. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy 5.55-kor a 117-es útról egy nyergesújfalui…
Idén immár ötödik alkalommal rendezik meg a Jégpályák Éjszakáját, most országosan 25 helyszínre látogathatnak el az érdeklődők, köztük a Táti Jégsátorba is! Az MJSZ 2016-ban döntött…
Két személyautó ütközött össze január 13-án, hétfő kora délután Táton, az 1119-es út és a Tokodi út kereszteződésénél. A hidlap.hu információja szerint az eset során két…
2020. február 1-jén, szombaton 20 órától rendezik meg a hagyományos svábbált a táti kultúrházban. A jó hangulatról a Tarianer Spitzbuam gondoskodik, a nyitóműsort pedig a Leányvári…
A Táti Kultúrház és Könyvtárban 2020-ban is folytatódik Krakó László tanár úr “Egy kis esti természettudomány” című előadás sorozata. 2019. január 10. (péntek) 17.30 Helyszín: Kultúrház…

