Március 17-én, vasárnap, a labdarúgó NB II. 29. fordulójában a Dorogi FC a ZTE FC-t fogadta a Buzánszky Jenő Stadionban. Habár a vezetést már a harmadik…
Böngészés: Sport
Március 17-én, vasárnap, a jelenlegi listavezető, ZTE látogat Dorogra – Szabó Gyula összefoglalója. Vezető helyük a taballán és az idei bajnoki évben eddig mutatott formájuk alapján…
Eddz a Dorog Városi Sportcsarnok konditermében! Evezőgépek, fekvenyomó padok, lábtoló gép, kézi súlyzók és súlytárcsák széles választéka, valamint számos egyéb eszköz áll a rendelkezésedre, hogy formába…
A Labdarúgó NB II 28. fordulójában a Ceglédi VSE vendége a Dorogi FC volt, március 10-én, vasárnap. Az első gólt a 14. percben a dorogiak szerezték…
Az elmúlt vasárnaphoz hasonlóan ezen a hétvégén is idegenben szerepel a dorogi csapat, mégpedig ezúttal Cegléden. A vendéglátók ellen a dorogiak eddig még egyszer sem szenvedtek…
Március 6-án, szerdán a Labdarúgó NB II 27. fordulójában a Dorog vendége a Budaörs volt. Úgy látszik Dorognak jót tett az edzőváltás, hiszen azóta zsinorban a…
Március 3-án, vasárnap került megrendezésre a Tennis Lovers és a Magyar Tenisz Szövetség közös amatőr országos bajnoksága Budapesten, a Feneketlen tónál a Park Teniszklubban. Térségünkből a…
A serdülő vízilabda csapat (is) régóta várta már, hogy hazai medencében játszhasson bajnoki mérkőzéseket a saját szurkolói előtt. Komoly terveik voltak, hiszen a telt házas találkozókan…
A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata azoknak a 10-18 év közötti általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók és országos vagy nemzetközi versenyen…
Ezúttal hétközi fordulóval folytatódik a labdarúgó NB II. tavaszi idénye, amelynek jegyében a Dorog a Budaörs csapatát látja vendégül március 6-án, szerdán a Buzánszky stadionban. Szabó…
Március 3-án, vasárnap a Labdarúgó NB II 26. fordulójában a Mosonmagyaróvár vendége a Dorog volt. A Dorog a 92. és a 94. percben szerzett gólokkal aratott…
A Dorog soronkövetkező ellenfele a Mosonmagyaróvár csapata lesz idegenben. A két gárda bő húsz éve csatározik egymással, az elmúlt hét esztendőben pedig folyamatosan ellenfelek. A mérleg…
Március 3-án, vasárnap Mosonmagyaróvárra látogat a Dorogi FC, szerdán pedig a Budaörsöt látják vendégül. A Dorogi FC három elvesztett mérkőzést követően a hétvégén Mosonmagyaróváron lép pályára.…
Ma 105. éve annak, hogy több éves előkészítő munka és a sport egyre erősödő helyi igényének gyümölcseként, 1914. március elsején Bálya László, Czibor János, Csenki Ferenc, Csermák…
A Nipl Stefánia Uszodában 2019. március 2-án, szombaton 13 órától kerül megrendezésre a Dunántúli Vízilabda Bajnokság Serdülő korosztályának felsőházbeli soron következő fordulója. Program: 13.00 Fehérvár VSE…
A pilismaróti Pónya Sárával beszélgettünk, aki 19 évesen kijutott a 2019 februárjában megrendezett Biatlon Európa-bajnokságra. Országunkban hóhiány miatt a sífutás és a sílöveszet sem hétköznapi sportág,…
Nem jól indult a tavaszi szezon a Dorogi FC-nél, erről vasárnap írtunk már. A klub úgy látta helyesnek, hogy Miskeinek távoznia kell. A dorogi klub a…
Idén országosan hat túraútvonal közül választhatnak az iskolások a Bringás Vándortábor keretein belül. A térségünket is érintő tábor Salgótarjánról indul és Kesztölcön ér véget. Második alkalommal…
Február 24-én, vasárnap, a Labdarúgó NB II. 25. fordulójában a Dorog vendége a Kazincbarcika volt. Az aktuális mérkőzésen a vendégek már a 4. percben vezettek Tóth…
Február 24-én, vasárnap a dorogiak az NB II. soronkövetkező bajnoki fordulójában a Kazincbarcikát fogadják. A két csapat egymás elleni mérkőzéseinek története bő négy évtizeddel ezelőtt kezdődött.…