A megyei horgász szövetség és a Tatabányai „Jó szerencsét” Környezet-Természetvédő Horgász Egyesület a hétvégén tartotta meg az Erőműi-tavon az ifjúsági kishalfogó megyei horgász csapatbajnokságot, melyen 8…
Böngészés: Sport
Éppen fél évszázada annak, hogy a Dorog 1923, 1939 és 1944 után, immár negyedik bajnoki elsőségét szerezte a harmadik vonalban. Az 1971-ben kiharcolt címmel a helyi…
A 44. Országos Ifjúsági és Serdülő Horgászvetélkedő megyei döntőjében 13 horgász egyesület 30 versenyzője mérkőzött meg a KEMHESZ és a Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesülete közös rendezésében…
Nemrégiben több játékosával is szerződést hosszabbított a Dorogi FC. Sőt, most új játékosok is érkezhetnek a csapatba. A megállapodások értelmében és a kölcsönös elégedettség okán szerződést…
A bulgáriai Szamokovban megrendezett kadet Európa-bajnokság döntőjében ezüstérmet szerzett a 60 kilogrammos dorogi Lévai Levente, június 20-án, vasárnap. Lévai Levente remek birkózást bemutatva két technikai tussal…
Hivatalos oldalán tájékoztatja a szurkolókat a Dorogi FC, hogy lejáró szerződésű játékosaik közül többel is sikerült megállapodniuk a közös folytatásról, így Ők a következő szezont is…
Megyénkből 21 horgászegyesület 42 versenyzője vett részt az egyesületek tisztségviselői számára rendezett versenyen. A rendezvény házigazdája a Vasas Horgász Egyesület, helyszíne a kezelésében lévő Búbánat-völgyi Kerek-tó…
Három játékos távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC-től, a kölcsönjátéka után Paksra visszatérő Borsos Vilmos mellett Belényesi Csaba és Beliczky Gergő is elhagyja a…
Az U-19-es labdarúgó bajnokságokban kiválóan remekeltek a dorogiak, csolnokiak és pilismarótiak. A Dorogi FC-ben az elmúlt két hétben gyakorlatilag minden korosztály számára véget ért az idei…
A hétvégén szervezte a MOHOSZ a klubcsapatok 29. Országos Bajnokságát, mely Európa egyik legrangosabb klubcsapat versenye. A 14 indulóból csak három megyei szövetség indított csapatot, a…
Május 29-én szombaton, a Dorogi Sportcsarnok adott otthont a X. Fekete Gyémánt Kupa junior kötöttfogású nemzetközi birkózóversenynek. A verseny megnyitóján dr. Tittmann János polgármester átadta Dorog…
Az Esztergomi Vitézek rögbicsapata megvédte bajnoki címét, miután a május 29-ei, szombati döntőben 22-10-re legyőzte a Battai Bulldogokat a Budapesti Rögbi Centrumban. A finálé kezdése a…
Az idei szezonban utoljára léptek pályára a Dorogi ESE kézilabdásai május 22-én, szombaton az NB II női felnőtt-Észak bajnokságban. Az itthon játszott meccsen a Solymári SC-t…
A 67 kilogrammos Váncza István arany-, a 82 kilogrammosok között szereplő Lévai Tamás ezüstérmet nyert a szkopjei U23-as birkózó Európa-bajnokság május 23-ai, vasárnapi versenynapján. A hazai…
Néhány nappal ezelőtt megjelent cikkben emlékeztünk meg a Dorogi Bányász 1991 májusában, Németországban rendezett nemzetközi kupagyőzelmének évfordulójáról. Ezzel még korántsem értek véget a mozgalmas események, ugyanis…
1991 májusában a dorogi labdarúgó csapat a német-országbeli Pünkösd Kupán vett részt több illusztris klubbal együtt, ahol nem kis meglepetésre, az akkor másodosztályban szerepelt Dorogi Bányász…
A járványhelyzet javulásával újra megnyithatnak az edzőtermek a sportolást kereső fiatalok előtt. A Szent György Vívó Egyesület kezdő csoportot indít – első sorban az alsó tagozatos…
Május 16-án, vasárnap a Dorogi ESE tenisz szakosztályának csapata az eddigi veretlen és listavezető Hegyvidék SE csapatához látogatott. A Tenisz Férfi III. osztály F csoportjában játszó…
Május 16-án, vasárnap a labdarúgó NB II 38. fordulójában a Kaposvár-Dorog mérkőzésen sok helyzet alakult ki mindkét kapu előtt, majd a 90. percben megszerezték a dorogiak…
Utolsó fordulójához érkezett a labdarúgó NB II 2020-21-es idénye, amely során a dorogiak a kaposváriak vendégei lesznek. A mérkőzés május 16-án, vasárnap 17 órai kezdettel indul…