A dorogiak 1966-ban történt kiesésüket követően, 1973. június 24-én kiharcolták a visszajutást a legjobbak közé. A mindent eldöntő utolsó fordulóban Szolnokon teljesedett be a dorogiak hét…
Böngészés: Sport
Ma lenne 80 éves a magyar kupa-győztes, egykori Dorog, Tatabánya és MTK játékos, Szuromi Antal – írja a Puskás Intézet. Szuromi Antal 1943. június 21-én a…
Május végén derült ki, hogy Mayer László, a Dorogi FC tulajdonosa nem tudja finanszírozni a felnőtt csapat további működését, így a játékosok szabadon igazolhatóvá váltak. Közülük…
Az önkormányzat döntött a felnőtt labdarúgás jövőjéről. Az ezzel kapcsolatos – a város honlapján megjelent – polgármesteri tájékoztatót változatlanul közöljük! „Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 19-i…
A legutóbb a Budaörsi SC-t irányító Bekő Balázs lesz az NB III-ba kiesett Dorogi FC vezetőedzője – értesült a Nemzeti Sport. A Nemzeti Sport úgy tudja,…
Június 12-18. között rendezték meg az U17-es kötöttfogású birkózó Európa-bajnokságot az albániai Tiranában. A megmérettetésen a Dorogi Atlétikai Club birkózó szakosztályát Szilágyi Dániel, Zóni Dániel és…
Mint arról egy korábban megjelent emlékcikkben már olvasható volt, 1963-ban a Dorogi Bányász labdarúgóira épült Magyar bányász válogatott vendégszerepelt Skóciában a Bányász Gálán. A 60 éves…
A vármegyénk horgászegyesületeiben dolgozó tisztségviselők a napokban tartották hagyományos versenyüket Kisbéren, az eseményre rekordszámú nevezés érkezett 26 egyesülettel. Az esztergomiak 14,8 kilogrammos fogással negyedikek lettek. Osvald…
Az új szakmai igazgató, Elek Gábor vezetésével, jelentős célokkal vág neki a következő éveknek az Esztergomi Vitézek RAFC női kézilabdacsapata. Ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót június 16-án,…
A leányvári judosok jól szerepeltek a Soproni Judo SE által rendezett Ifjúsági Országos Diákolimpián. 47 egyesület közül a Leányvár SE csapata 15. helyen végzett. A Leányvár…
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) a napokban a tatabányai Erőműi tavon rendezte meg a megyei egyéni könnyű úszós bajnokságot, melynek célja az úszós horgász szakág…
Június 10-én rendezték meg az I. Kyo Team kupát Balassagyarmaton, amely egy meghívásos nemzetközi Kyokushin Karate (full contact) bajnokság volt. Közel 170 versenyző nevezett a megmérettetésre…
A Ferencvárostól 15 év után távozó Elek Gábor lesz az Esztergomi Vitézek RAFC női kézilabdacsapatának szakmai igazgatója. A Ferencvárostól távozó edző korábban sejtelmesen nyilatkozott a jövőjéről,…
A Dorogi AC kézilabda szakosztályának U17-es csapata 22 mérkőzésből 20 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel, 41 ponttal a tabella élén zárta a bajnokságot. Erdős Krisztián…
Kilenc éve hunyt el az Aranycsapat a kapusa, Grosics Gyula, akinek a dorogi pályafutását idézi fel a Puskás Intézet. Grosics Gyula 1926. február 4-én Dorogon született.…
Az 1987–1988-as évadban az NB III Duna csoportjában a Dorog ezüstérmet szerezve kiharcolta a jogot az NB II-ben való indulásra. A dorogi hívek hosszú éveken tartó…
Az esztergomi Csöregi Balázs nyerte meg 60. Egyéni Országos Bajnokság középdöntőjét 80 induló közül a Kaposvár melletti Deseda-tavon, így előkelő helyről indul az országos felnőtt egyéni…
Arany és bronzérmet is hoztak a komárom-esztergomi tűzoltók. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kilencedik alkalommal rendezte meg a Stégmester elnevezésű katasztrófavédelmi horgászversenyt Ózdon. A háromfős csapatok…
Az idei év talán eddigi legfigyelemreméltóbb horgászsikerének helyszíne volt a Duna Komárom-Esztergom vármegyei szakasza a napokban, egy kimondottan ritka halfaj a dunai galóca egy nagyméretű példányát…
Az U15-ös birkózó válogatott és a KIMBA programban résztvevő versenyzők nemzetközi tornán mérettették meg magukat az Ioan Muresan & Valeriu Bularca viadalon Kolozsváron, június 2. és…