Lezárultak a Csolnok Teremkupa idei küzdelmei – adta hírül Csolnok Község Önkormányzata. Az amatőr teremlabdarúgó-sorozatban öt csapat mérte össze erejét, a mérkőzések tavaly december elején kezdődtek,…
Böngészés: Sport
Különleges mérkőzéssel rajtol a tavaszi szezon az Dorogi FC számára: a piros-feketék a klub alapításának 112. évfordulóján lépnek pályára idegenben. Az NB III Észak-Nyugati csoport 2025/26-os…
A Swissten Dág KSE ismét győzelmet ünnepelhetett: a dági röplabdázók február 26-án Dunaújvárosban léptek pályára a DKSE ellen, és 3:0-s, magabiztos sikert arattak. A találkozó előtt…
Az Emberi Erőforrás Bizottság legutóbbi ülésein két olyan javaslatot is tárgyaltak a képviselők, amelyek alapján új elnevezést kaphatnak Dorog egyes sportlétesítményei. A kezdeményezések célja, hogy a…
A Dorogi Atlétikai Club U14-es kézilabdacsapata egy győzelemmel és egy döntetlennel zárta a korosztályos fordulót. A lányokra két kemény mérkőzés várt, amelyeken a küzdeni tudás és…
A vármegyei felnőtt férfi válogatott Zalaegerszegen, az Amatőr Válogatottak Tornáján vett részt február 21-én, szombaton – írta az MLSZ Komárom-Esztergom Vármegyei Igazgatósága a honlapján. A Vígh…
Február 21-én, szombaton rendezték meg Nádudvaron a XII. Gasztro Kupát, amelyen a Bajnai Kick-Box és Szabadidő Sportegyesület sportolói is tatamira léptek. A rangos megmérettetésen mintegy harminc…
A hétvégén a Dorogi Atlétikai Club II. korcsoportos kézilabdásai számára is elkezdődött a szezon: megrendezték az idei első Sulikézi Fesztivált, ahol a legkisebbek játékos formában mutathatták…
Két februári versenyhétvégén is bizonyítottak a Dorogi Atlétikai Club küzdősportolói: a kempo szakosztály fiataljai február 14-én Szigethalmon léptek tatamira, míg a birkózók február 21-én és 22-én…
A női kézilabda Európa-liga B-csoportjának utolsó, 6. fordulójában a már biztosan csoportelső Esztergom 31–31-es döntetlent játszott a német HSG Blomberg-Lippe vendégeként – írja a Nemzeti Sport.…
Súlyos sérüléssel zárult a Dorogi FC utolsó felkészülési mérkőzése: a Pesterzsébeti ESMTK elleni találkozó hajrájában két labdarúgó is megsérült, mindkettőjüket kórházba szállították. A klub tájékoztatása szerint…
Kiemelkedő dorogi sikereket hozott a február 14-én megrendezett vármegyei csapat sakk diákolimpiai döntő, amelynek az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium adott otthont. A Dorogi Atlétikai Clubhoz…
Sérülés miatt néhány hétig nem léphet pályára az Esztergom női kézilabdacsapatának kapusa, Herczeg Lili – írja a Nemzeti Sport. A MOL Esztergom csütörtökön a közösségi oldalán…
Elsöprő győzelmet aratott a MOL Esztergom a női kézilabda NB I 15. fordulójában: Elek Gábor együttese 53–15-re verte a Dunaújvárosi Kohász KA csapatát a Suzuki Arénában.…
A milánói-cortinai téli olimpián a női sífutók szabadstílusú csapatsprintjének selejtezőjében a pilismaróti Pónya Sára és Laczkó Lara Vanda összeállítású magyar váltó a görögöket megelőzve a 25.…
Kettős győzelemmel zárta a Gyermekbajnokság 6. fordulóját a Dorogi Atlétikai Club U12-es leány kézilabdacsapata. A dorogi fiatalok Kisbéren léptek pályára, ahol a játéknapon két mérkőzés várt…
Február 14-én rendezték meg az idei első országos birkózó-bajnokságot, amelyen az U13-as korosztály szabadfogású mezőnye lépett szőnyegre. A rangos viadalon 60 szakosztály 276 versenyzője indult, több…
A Swissten Dág KSE hazai pályán 3:0 arányú győzelmet aratott a Szolnoki Röplabda Klub ellen a férfi röplabda TippmixPro NB I Extraliga február 15-i, vasárnapi fordulójában.…
A női kézilabda Európa-liga csoportkörének vasárnapi játéknapján a MOL Esztergom hazai pályán 30–25-re legyőzte a dán Nyköbing Falstert, így függetlenül a záró forduló eredményétől biztosan a…
3–3-as döntetlent játszott a Dorogi FC a Monor SE otthonában felkészülési mérkőzés keretén belül. A február 14-i találkozó jól szolgálta a bajnoki rajtra készülő csapat munkáját,…

