Április 23-án, pénteken délelőtt Popovics György a megyei közgyűlés és a felzárkózási fórum elnöke egy vér-oxigénmérőt, FFP2-es és sebészeti maszkokból álló csomagot adott át Duka Lászlónak…
Böngészés: Komárom-Esztergom
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Komáromban történt rablás kapcsán. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11000/151/2020. bűnügyi…
Komárom-Esztergom megyében az idén 40,5 kilométernyi útszakasz újulhat meg, közel 7 milliárd forint értékben – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel. A társaság tájékoztatása…
A Komárom-Esztergom Horgászegyesületek Szövetsége a hét elején ötven mázsa, kétnyaras pontyot telepített a Dunába az általa kezelt szakaszon – mondta el a szövetség szakmai igazgatója. Schmidt-Kovács…
Komárom-Esztergom megyében 2020-ban az előző évhez képest mintegy húsz százalékkal nőtt a regisztrált bűncselekmények száma, a fiatalkorúak ellen elrendelt nyomozások száma pedig több mint ötvenhat százalékkal…
A szervezett tűzvédelem 150 éves megalakulásának alkalmából kiadott emlékérmét és emlékkönyvet vett át Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke március 3-án, szerdán délelőtt a megyeházán.…
Örömteli gondokkal néz szembe az 1500 fős Gyermely: több a fiatal, mint az idős, és a lakosságszám is emelkedik. A napokban érkezett a jó hír: a…
Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2021-ben is alkotói pályázatot hirdet óvodások és iskolások részére. A pályázatra készített alkotásokat április 30-ig kell eljuttatni…
Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagyra emlékeztek a megyei rendőrök. Síremlékének megkoszorúzásával emlékeztek meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői, személyi állománya és családja Borbély Zoltán posztumusz rendőr…
Százhúsz darab plexi arcvédő pajzsot és ugyanennyi különböző méretű mosható védőoverált adományozott a megyei önkormányzat, hogy segítse a koronavírus járvány elleni oltásban résztvevők munkáját. A több…
A tavalyi évben 67.301 házasságot kötöttek Magyarországon, amivel 33 éves rekord dőlt meg. Az egyik legnagyobb házasságkötési kedv pedig Komárom-Esztergom megyében volt – derül ki a…
A tavalyi év minden hónapjából, egy-egy fontos, érdekes üzenetet hordozó beavatkozás jól elkapott pillanatairól készített albumot a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A képet készítő tűzoltókat megkérték,…
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat konzorciumi partnerével a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft.-vel 215 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásból újítja meg a megye területfejlesztési terveit,…
Megyénkben tíz százalékkal több állami horgászjegyet adtak el 2020-ban az előző évhez képest – olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége közleményében. 2020-ban 18.822-en váltottak állami jegyet…
Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban; a hatóság a szükséges intézkedéseket megtette, az állományok leölését…
Idén százötvenhat olyan autóssal szemben intézkedtek a rendőrök a megyénkben, akik eltiltás hatálya alatt vezettek. Megyénkben a rendőrök összesen 156 sofőrrel szemben intézkedtek, akik 2020. január 1.…
Farkas Gábor rendőr dandártábornok elismerésekkel köszönte meg a Komárom-Esztergom megyei rendőrök munkáját. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon szűk körű rendezvény keretében ünnepeltek a rendőrök 2020. december 21-én.…
Komárom-Esztergom megyében továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az egyenruhások az ittas gépjárművezetők kiszűrésére. A következőkben a rendőrség felhívását olvashatják. Megyénkben a rendőrök összesen 776 ittas sofőrrel szemben…
Pénteken a megyeházán vendégeskedett dr. Navracsics Tibor, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Navracsics Tibor találkozott Popovics Györggyel, a megyei közgyűlés elnökével, Szücsné Posztovics…
A Megyei Értéktár bizottság december tizedikén tartotta soron következő ülését, melyen ezúttal 15 érték került lajstromba. Ezzel már 168-ra emelkedett a megyei értékek száma. A pandémia…

