Böngészés: Komárom-Esztergom
Egy hét alatt 296 gyorshajtót mértek be a rendőrök Komárom-Esztergom megyében, köztük a 117-es úton egy olyan sofőrt is, aki 173 km/órával száguldozott Mustángjával. Az elmúlt…
Munkahelyeket ment meg és segíti az ország újraindítását a kormány haltelepítési akciója. Ennek keretében Komárom-Esztergom megye vizeibe 32 tonna pontyot telepítenek. Mintegy 4000 munkahely megvédését teszi…
Megkezdődött a SacraVelo kerékpáros zarándokút-hálózat Komárom-Esztergom megyei szakaszának kiépítése, a 241 kilométeres nyomvonal 38 települést érint. Popovics György (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a megye magyar-szlovák együttműködéssel, Győr-Moson-Sopron,…
A polgárőrség megyénkben is tevékenyen részt vesz a járvány elleni védekezésben, a megyei önkormányzat támogatásukra a polgárőr szövetséggel közösen Polgárőr Alapot hozott létre. Arra kérik a…
A kijárási korlátozás óta 924 fővel szemben intézkedtek a rendőrök Komárom-Esztergom megyében. A kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Kormányrendeletben szereplő korlátozó intézkedések megszegése miatt 2020.…
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének halőrei és a Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei közösen felügyelik a járványhelyzet miatt elrendelt horgászati szabályok betartását – közölte a szövetség elnöke. Zoltai…
Farkas Gábor r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány értékelte a főkapitányság 2019. évi tevékenységét. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. február 20-án tartotta évértékelő értekezletét, ahol Farkas Gábor rendőr…
A megyei önkormányzat társtulajdonában működő Rába-Duna-Vág ETT által koordinált program újabb nyertes pályázatait ismertették pénteken Nagyigmándon. Megyénkben 5 település – Komárom, Oroszlány, Környe, Nagyigmánd és Dorog,…
Az előző évhez képest idén összességében kevesebb baleset történt országos szinten a vasúti átjárókban, azonban több végződött tragédiával. Komárom-Esztergom megyében viszont ugyanannyi volt a balesetek száma…
Idén Tát adott otthont a Komárom-Esztergom megyei Nemzetiségek Napjának, melyet december 12-én, csütörtök délután, immáron 23. alkalommal tartottak meg a táti kultúrházban. Az esemény a jelenlévő…
A Komárom-Esztergom megyei önkormányzat idén is csatlakozott az MTVA Jónak lenni jó! jótékonysági kampányához, amely ezúttal a koraszülöttek mentését támogatja. A jó ügy érdekében Győrfy Klára…
December 2-ára, hétfőre első fokú riasztást adott ki havazás és ónoseső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére. Ónos eső veszélye és havazás miatt a…
A Széchenyi 2020 program keretében 60,0 M Ft európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével egy új, akadálymentes, energetikailag korszerű épületben vehetőek igénybe a szociális alapszolgáltatások…
November 25-én, hétfőn 11 órai kezdettel irányító csoport és ernyőszervezeti ülését tartotta a Komárom-Esztergom Megyei Foglalkozási Paktum. 2018. november 1-jével tovább folytatódott a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának…
A megyei pályaválasztási kiállítás családi napján, szombaton a szervezett iskolalátogatásokon túl, számos család is felkereste Tatabányán a Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya által szervezett kiállítást a…
A nemzeti minősítő rendszer keretében tartott újraminősítő gyakorlatot a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtökön Sárisápon. A gyakorlaton a Gerecse Járási Mentőcsoport, az Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, az…
Újabb útszakaszok újulhatnak meg a TOP keretében megyénkben! A korábbi projektek megtakarításainak és az átcsoportosításoknak köszönhetően további 5,3 kilométernyi út újul meg a következő évben -…
Több mint egymilliárd forintot csalt el egy számlagyárat működtető dunántúli céghálózat, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hazai és külföldi társhatóságokkal közös akcióban számolt fel.…
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a Duna menti horgászvizeken megkezdte a kormoránok gyérítését, mivel a tél közeledtével a csapatostól megjelenő madarak rendkívül nagy kárt okoznak a…
A 15 tagú testület elnökévé Popovics Györgyöt (Fidesz-KDNP) választották, aki harmadik ciklusát kezdi meg ezen a poszton. Megtartotta alakuló ülését kedden Komárom-Esztergom megye közgyűlése. Dr. Solymos…