Böngészés: Komárom-Esztergom
A 44. Országos Ifjúsági és Serdülő Horgászvetélkedő megyei döntőjében 13 horgász egyesület 30 versenyzője mérkőzött meg a KEMHESZ és a Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesülete közös rendezésében…
A Volánbusz Zrt. június 16-án, szerdán az esztergomi autóbusz-parkolóban mutatta be az új MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbuszokat, amelyeknek köszönhetően Pest és Komárom-Esztergom…
Megyénkből 21 horgászegyesület 42 versenyzője vett részt az egyesületek tisztségviselői számára rendezett versenyen. A rendezvény házigazdája a Vasas Horgász Egyesület, helyszíne a kezelésében lévő Búbánat-völgyi Kerek-tó…
A megyei önkormányzat hét díját adtak át ünnepélyes keretek között június 11-én, pénteken délelőtt a megyeszékhelyen. Többek között rangos elismerést kapott a Magyar Suzuki, de a…
A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat „Megyénk körül megyünk körül” elnevezésű programja a hosszú bezártság után folytatódott. A hétvégén Bajna Nagyigmánd küldöttségét látta vendégül, a tokodaltáróiakhoz pedig az…
A hétvégén szervezte a MOHOSZ a klubcsapatok 29. Országos Bajnokságát, mely Európa egyik legrangosabb klubcsapat versenye. A 14 indulóból csak három megyei szövetség indított csapatot, a…
Nem mindennapi élményben lehetett része annak a tíz középiskolásnak, akik egy napra rendőrnek álltak a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendhagyó toborzási rendezvényén. Különleges módját választották a Komárom-Esztergom…
Idén a Víz Világnapja alkalmából Balázsné Lampert Zsuzsanna, illetve Trifusz Péter kapott miniszteri elismerést példaértékű munkájáért. A Duna Nap kapcsán pedig Szilbekné Molnár Katalin tárgyjutalmat vehetett…
A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége az elmúlt két hétvégén rendezte meg a felnőtt megyei halfogó horgász csapatbajnokság A és B csoportjának versenyét, valamint a női egyéni…
A STRABAG Zrt. kivitelezésében megkezdődött a Neszmély-Dunaradvány komp építése, mellyel 40 kilométeres útvonal takarítható meg Szlovákia felé. Janovics István polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a beruházással…
Az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónában működő kilenc kereskedelmi és iparkamara kötött egymással együttműködési magállapodást a napokban Zalaegerszegen, hogy a megnyíló európai uniós forrásokat minél jobban a régió…
A térség településeire is elmegy a kormányablak-busz, így annak sem kell utaznia és sok időt töltenie a hivatali dolgokkal, aki kisebb faluban vagy városban él. A járványhelyzet…
Május elejétől június közepéig megyénk természetes vizeiben tilos pontyra horgászni, a faj ívás miatt elrendelt védelme érdekében. A ponty szaporodása általában május elején kezdődik, amikor a…
A járvány miatt csökkentett létszámmal és a legkorszerűbb elektronikus eszközök használatával indultak újra a horgászvizsgák megyénkben. A meghirdetett időpontok három hétre előre betelnek, ez mutatja, hogy…
A templomfelújítási támogatásokból jut azoknak is, akik már hozzáláttak ahhoz, de azoknak is, akik most kezdik a templomok szépítését – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi…
A négy (szlovákiai és magyar) megye együttműködésében megvalósított SacraVelo – Határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózata a Duna térségében című projekt záró rendezvényét tartották meg kedden a…
Április 23-án, pénteken délelőtt Popovics György a megyei közgyűlés és a felzárkózási fórum elnöke egy vér-oxigénmérőt, FFP2-es és sebészeti maszkokból álló csomagot adott át Duka Lászlónak…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 500 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Komáromban történt rablás kapcsán. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11000/151/2020. bűnügyi…
Komárom-Esztergom megyében az idén 40,5 kilométernyi útszakasz újulhat meg, közel 7 milliárd forint értékben – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel. A társaság tájékoztatása…
A Komárom-Esztergom Horgászegyesületek Szövetsége a hét elején ötven mázsa, kétnyaras pontyot telepített a Dunába az általa kezelt szakaszon – mondta el a szövetség szakmai igazgatója. Schmidt-Kovács…