Városunkban mindig is szép hagyományai voltak az időszaki kiállításoknak, amelyek során a kibontakozó tehetségek és elismert, érdemes művészek munkái egyaránt teret kaptak szinte minden művészeti ágazatban.…
Böngészés: Kerek évfordulók
1967-ben a könnyűipar egy másik jelentős üzeme is Dorogra települve kezdte meg működését, amellyel kezdetét vette városunkban a gyógyszergyártás. A jelentős beruházással a Kőbányai Gyógyszergyár dorogi…
1967 nyarán nyitotta meg dorogi telephelyét a fővárosi székhelyű Elegant Május 1. Ruhagyár. A nemzetközi elismertségű vállalat a magyar könnyűiparban betöltött szerepe igazi sikertöténetnek számított. Az…
2002. augusztus 20-án a Szent István napi ünnepség keretén belül avatták a dorogi stadion részleges felújítása keretében végbement új öltözőblokkot, a műfüves villanyfényes edzőpályát és illemhelyet.…
Kerek hét évtizeddel ezelőtt, ezen a napon fejeződött be a fényes magyar sikerekben gazdag világverseny, ahol Buzánszky Jenő és Grosics Gyula személyében, két dorogi olimpiai bajnokot…
Két évtizede nyílt Dorogon a város, egyben a térség egyik legcsodálatosabb több funkciós vendéglátó egysége. Fennállása óta sok-tízezren keresték fel és élvezhették a fogadó és vendéglő…
1922-ben avatták és szentelték fel városunk meghatározó intézményét, a kórházunkat, amely közvetlenül az átadási ceremóniát követően meg is kezdte működését. A kerek egy évszázados fennállása eseményekben…
1927 valódi ékköve lett a dorogi labdarúgás történetének, amely során minden fronton maradandó eredmények szegélyezték a DAC csapatának szereplését. A Dorog neve innentől kezdve vált megkerülhetetlen…
A magyar történelem során számtalanszor kényszerültek őseink hazánkat védelmezni a Kárpát-medencére és a magyarságra törő külső támadások miatt. Közülük is az egyik legjelentősebb az 1115 évvel…
Dorog labdarúgó csapatának sikere mellett 1997 nyara még egy hasonló fényes diadalt hozott. Nevezetesen, a helyi női kézilabda csapat is bajnoki címet szerzett és feljutott az…
1962 még az átlagosnál is mozgalmasabb időszaka volt a dorogi labdarúgóknak. Néhány hónap leforgása alatt immár harmadszor is nemzetközi viadalon volt érdekelt a bányászcsapat, amely ezúttal…
Az 1993–1997 között eltelt négy év során hatalmas eredménybeli és érzelmi hullámvasutat élt meg a dorogi labdarúgó csapat és szimpatizánsai. Az NB I küszöbéről egyetlen évad…
1962 kora nyarán a VII. labdarúgó vb-re került sor, mégpedig Chilében, ahol a magyar válogatottat akár a végső győzelemre, azaz a világbajnoki címre is esélyes csapatnak…
Ritkán fordul elő egy nagymúltú, komoly élvonalbeli és nemzetközi sikereket elért klubnál, hogy kiemelten emlékezzen meg egy harmadosztályban szerzett bajnoki második helyezéséről. Ez minden bizonnyal Dorogon…
Az 1977-es kiesését követően 1992-ben állt a legközelebb az élvonalba való visszajutáshoz a dorogi labdarúgó csapat. 1989-től tematikus munkával építette a klub a jövőt, amelynek fő…
1977. június 11-én Zalaegerszegen, a ZTE ellen játszotta mindmáig legutolsó első osztályú bajnoki mérkőzését a Dorogi AC labdarúgó csapata. Ez volt az 1976–77-es évad záró, 34.…
1982. június 5-én, vasárnap rendezték meg az Országos Sportnapokat – közismertebb nevén az OSN-t – Dorogon. A mintegy két évtizedes múltra visszatekintő nagyszabású eseményt ezúttal is…
Az 1981–82-es bajnoki évadban az MLSZ szigorú létszámcsökkentése miatt csak az első öt helyezett csapat harcolhatta ki a másodosztályú tagságát a következő idényre. A dorogi csapat…
A dorogi gárda éppen 70 esztendeje a Magyar Kupa döntőjébe került, ahol 1952. június elsején, az addig hétszeres kupagyőztes MTK ellen a fővárosban lépett pályára a…
Kerek hat évtizeddel ezelőtt, 1962 húsvétján a Dorog labdarúgó csapata egy Belgiumban rendezett nemzetközi tornán, klasszis nyugat-európai klubokat legyőzve hódította el a kupát. A nívós esemény…