Az Esztergomi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki utastársával sörözött, majd alvó állapotát kihasználva meglopta. A sértett 2018. június…
Böngészés: Kék hírek
Tegnap írtuk, hogy szomszédok zavartak meg egy betörőt Tokodon. A letartóztatás után pedig kiderült, hogy a férfi az elmúlt napokban több bűncselekményt is elkövetett. Dél után…
Október 10-én, szerdán este kigyulladt két gépkocsi Esztergomban, a Vaskapui úton, az étteremnél. A parkolóban további autók is álltak, de szerencsére azok nem sérültek meg. A…
Dél után nem sokkal érkezett bejelentés a Dorogi Rendőrkapitányságra 2018. október 8-án, hétfőn, miszerint egy tokodi lakásba egy férfi betört, majd onnan az ablakon kimászva elmenekült.…
Az Esztergomi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy pilisjászfalui férfival szemben, aki ittas állapotban, a…
Október 8-án, hétfő délután kigyulladt egy tizenöt négyzetméter alapterületű ól Annavölgyön, a Kakukk utcában. A tűzesethez a bajnai hivatásos és a sárisápi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik…
Egy 39 éves férfi közlekedett egy Audi típusú gépjárművel 2017. november 23-án 18 óra körül Dorogon, a Köztársaság úton. Az Otthon tér kereszteződését elhagyva nem biztosított…
A rendőrök 2018. október 4-én, csütörtökön Esztergomban, a Bottyán János utcában igazoltattak egy 31 éves férfit. A helyi lakosról megállapították, hogy ellene az Esztergomi Járásbíróság kifosztás…
Az esztergomi és a dorogi rendőrök szabálytalan sofőröket szűrtek ki a forgalomból a napokban. Az esztergomi rendőrök 2018. október 2-án, kedden 16 óra 20 perckor ellenőriztek…
Az Esztergomi Járási Ügyészség tartási kötelezettség elmulasztása vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki három gyermeke után nem fizetett tartásdíjat, ezért az ügyészség végrehajtandó…
Mint arról korábban beszámoltunk, emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 32 éves férfi ellen. A gyanú szerint…
Az esztergomi rendőrök október 1-jén, hétfőn, Dömösön és Pilismaróton körözött személyeket fogtak el. 10 óra 40 perckor Dömösön, a Dózsa György úton igazoltattak egy 46 éves…
Esztergom népszerű kirándulóhelyén a Strázsa-hegyen került bajba egy túrázó, szeptember 30-án, vasárnap délután. A kiránduló egyedül indult el megmászni a csúcsot egy nem kijelölt útvonalon, amely…
Kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete, szeptember 29-én, szombat este Lábatlan külterületén, a Zrínyi Miklós lakótelepen. A tűzhöz a bajnai és a nyergesújfalui katasztrófavédelmi őrsök hivatásos tűzoltói…
Az Esztergomi Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a munkáltatója engedélye nélkül napokig magáncélra használt egy gépjárművet. A…
Az esztergomi rendőrök befejezték a nyomozást az a 36 éves sárisápi férfi ellen, aki még augusztusban egy cég által megvásárolt rendszámot használt. A rendőrök 2018. augusztus…
Egy motorkerékpár és egy személyautó ütközött össze a 10-es főúton, Tokodaltárón, a József Attila utcában, szeptember 28-án péntek délután. A balesethez az esztergomi hivatásos tűzoltókat riasztották,…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság eljárást folytatott súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 22 éves férfival szemben. A sértett 2018. július 1-jén 2 óra körül…
Fekete pénteknek mondható a tegnapi nap, hiszen a sok baleset mellett egy emberölés is történt térségünkben. Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom…
Szeptember 28-án, pénteken 14 óra magasságában egy személygépkocsi a vonatnak hajtott Pilisjászfalun. Jelenleg Piliscsaba és Leányvár között szünetel a vonatközlekedés. A Budapest-Esztergomi vonalon, Leányvár és Piliscsaba…

