Dorogon a Köztársaság út és a Wesselényi Miklós utca kereszteződése után szombat reggel 9 óra körül ismét egy ház kerítését döntötte ki egy figyelmetlen sofőr. Gányai…
Böngészés: Kék hírek
Január 18-án, szombaton 12 óra körül egy gyalogost gázoltak el Esztergom-Kertvárosban. Gányai Balázs rendőr hadnagy elmondta, hogy a Damjanich úton, az Arany Korsó sörözőnél található gyalogos-átkelőhelyen…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság járőrei 2020. január 17-én 9 óra 45 perckor Bajót és Lábatlan közötti útszakaszon ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét. A 44 éves sofőrrel…
Az Esztergomi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot egy férfi ellen, aki azért rúgta meg a sértettet, mert az a pincéje…
Menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személygépkocsi ütközött össze csütörtökön kora délután a sárisápi Fő utcán. A kocsi sofőrje megsérült, a mellkasi fájdalmakra panaszkodó személyt kórházba…
A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki egy parkoló autóba többször is belerúgott. A gyanú szerint a tettes még 2019. október…
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben indítványozta a letartóztatása meghosszabbítását annak a férfinak, aki egy mobiltelefon miatt támadt rá a sértettre, a…
A dorogi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát apa és fia ellen, akik cipőket tulajdonítottak el. A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt…
A Nyergesújfalu Rendőrőrs nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát a 74 éves helyi lakos ellen. A gyanú szerint a tettes 2017. december és 2019. március 6-a között…
Január 15-én, szerda délelőtt fél 10-kor Dorogon, az Iskola és a Köztársaság utca kereszteződésében egy kerékpárost gázoltak el. Gányai Balázs rendőr hadnagy elmondta, hogy az eset…
Az Esztergomi Járási Ügyészség tartási kötelezettség elmulasztása vétsége nyújtott be vádiratot azzal az anyával szemben, aki három gyermeke után nem fizetett tartásdíjat, ezért az ügyészség a…
Az ittas állapotban lévő vádlott 2018. december 14-én este az esztergomi korcsolyapályán, minden előzmény nélkül a mellette elhaladó kiskorú sértettet a vállával szándékosan megütötte, majd hangos…
Két személyautó ütközött össze január 13-án, hétfő kora délután Táton, az 1119-es út és a Tokodi út kereszteződésénél. A hidlap.hu információja szerint az eset során két…
Január 12-én, vasárnap délelőtt kigyulladt egy manzárdtetős családi ház tetőszerkezete Piliscséven, a Virágos utcában. A tűz a kéményből kiindulva megközelítőleg 30 m2-en égett. Az esethez először…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a végrehajtás alól elvonással elkövetett zártörés vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be egy süttői nővel szemben. Az elkövetővel szemben 680.000 Ft…
A dorogi rendőrök 2020. január 11-én, szombat délután ellenőriztek egy személygépkocsival közlekedő férfit Kesztölcön. Kiderült, hogy a jármű nem rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással. Az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak…
A három férfi megtervezte a lopást és a zsákmány szállítását is. A rendőrök az ellopott értékek egy részét megtalálták, a tetteseket gyanúsítottként kihallgatták. A gyanú szerint…
Esztergom-Kertvárosban csütörtök este, Esztergomban pedig péntek reggel történt autóbaleset – tudtuk meg Gányai Balázs rendőr hadnagytól. Január 9-én, csütörtök este 8 óra körül Esztergom-Kertvárosban, a Damjanich…
Az Esztergomi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy ittas állapota miatt alvó sértettől eltulajdonította a mobiltelefonját. A vádlott 2019. június 24. napján…
Két férfi, egy múzeum raktárából fémpolcokat és régészeti tárgyakat lopott el. Az esztergomi rendőrök azonosították a tetteseket, akiket gyanúsítottként kihallgattak. A gyanú szerint a 32 éves…

