Április 13-án, hétfő délután mintegy 50 négyzetméter területen égett az aljnövényzet a Nagy-Gete hegyen. Feltehetően egy rosszul eloltott tűzrakóhely miatt dolgoztak a tokodi önkéntesek 4 órát…
Böngészés: Kék hírek
Április 12-én, vasárnap délelőtt a dorogi rendőrök ittas vezetés miatt elvették egy férfi jogosítványát. Nem tanult az esetből, hiszen késő este ismét a volán mögé ült.…
A dorogi nyomozók egy 34 éves tokodaltárói férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki rendszeresen lopott szeszes italokat két dorogi üzletből. A gyanú szerint a tettes 2020. március…
Április 10-én, péntek délután 17 óra körül mintegy 5 hektár területen égett a száraz aljnövényzet, nádas és szemét Esztergom-Kertvárosban, a hulladéklerakó és a Sátorkő út között.…
Április 9-én, csütörtök délután ismét szemét égett Dorog és Kesztölc határában. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy az esethez a bajnai hivatásos tűzoltók vonultak ki,…
Egy hónapon belül azonosították az esztergomi rendőrök az elkövetőket és sorra a lopott fegyvereket is megtalálták. Egy süttői présházba ment be a gyanú szerint Cz. Szilárd…
A járőrök 2020. április 9-én, csütörtök délelőtt Dorogon intézkedés alá vontak egy személygépkocsit és annak vezetőjét. A helyi lakossal szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért…
Egy fékező autóbuszon esett el egy nő Esztergomban. A rendőrség szemtanúk jelentkezését várja. Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 11060/215/2020. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen…
Motorkerékpáros baleset történt a Tátot Tatabányával összekötő 1119-es út Bajna és Héreg közötti szakaszán. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a motoros a szerpentinen haladt, amikor…
Két óvodába és három iskolába tört be az a férfi, akit a dorogi rendőrök őrizetbe vettek. A gyanú szerint három általános iskolába és két óvodába törte…
Április 6-án, hétfő délután a rohammentő mellett mentőhelikopter is érkezett Dorogra. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy egy 14 éves fiú számszeríjjal mellkason lőtte magát a Schmidt…
Dorogra, Nagysápra, Tokodra, Bajótra és Nyergesújfalura vonultak a tűzoltók a hétvégén. Öt hektáron égett gaz, avar Nagysáp közelében az út mentén, április 3-án péntek este. Az…
Április 4-én, szombat délután körülbelül ötszáz négyzetméteren gyulladt meg az avar és egy sufni is égett Dorog külterületén, az Aranyhomoki dűlőben. A tűzhöz az esztergomi és…
Április 4-én, szombaton kora délután kigyulladt egy körülbelül ötven négyzetméteres istálló tetőszerkezete és oldalfala Tokodon, a Malom utcában. A tűzhöz az esztergomi és a nyergesújfalui hivatásos,…
Április 3-án, pénteken késő délután mintegy 20 négyzetméter területen szemét égett a dorogi Híd utca és az esztergom-kertvárosi Bocskai sor kereszteződésénél található területen. Varga Mihály Sebestyén…
Április 3-án, pénteken késő délután teljes terjedelmében égett egy teherautó fülkéje az esztergomi Határ utcában. Az esethez a város hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik két habosított…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a lőfegyverrel visszaélés bűntette és lopás bűntette miatt indult ügyben indítványozta annak a nőnek a letartóztatása elrendelését, aki gépkocsival szállította a társait…
A Tatabányai Járási Ügyészség a gondatlan közveszély okozásának vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki a társasház padlásterében gyertyát gyújtott, majd azt…
Április 2-án, csütörtök délután a nyergesújfalui Buzás-hegy, Hészoba dűlő oldala a lángok martalékává vált. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy az esethez az esztergomi és…
A dorogi nyomozók egy 34 éves esztergomi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki rendszeresen lopott kozmetikai termékeket és illatszereket. A gyanú szerint M. Roland 2020. február hónapban…

