Andráskó István festőművész akvarelljeiből nyílik kiállítás február 21-én, 17 órakor a Tár-Lak Szalonban. A tárlatot Istvánffy Miklós művészettörténész nyitja majd meg. A kiállítás március 3-ig látogatható…
Böngészés: Hírek
A Vértesi Erdő Zrt. Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében összesen 1600 tonna szociális tűzifát szállított ki az önkormányzatoknak – közölte az erdőgazdaság vezérigazgatója az MTI-vel. Kocsis…
Az esztergomi Borhálóban február 17-én Polgár kóstolóra invitálják a bor szerelmeseit. A kóstoló házigazdája a Polgár Pincészet tulajdonosa, Polgár Zoltán, aki 1996-ban nyerte el az Év…
Kiadták az elő magyar nyelvű előzetest Dragomán György nagy sikert aratott A fehér király című regényének a filmváltozatához. A disztópikus környezetben játszódó sci-fit neves külföldi színészekkel, viszont…
Jóban van az égiekkel Szabó Frigyes. Az Únyon élő cselgáncsozó megszerezte második felnőtt magyar bajnoki címét, majd egy szakadékban kötött ki a kocsijával. Szerencsére túlélte a…
Napi 5-6 kamionnyi, évi 20 ezer tonna műanyag és autógumi megsemmisítése céljából építenek hulladékégetőt a szlovákiai Párkányban – tudta meg az InfoEsztergom. Alábbi videóban Párkány polgármestere,…
Két körözöttet is elfogtak hétfőn a rendőrök a térségben. Az esztergomi járőrök Dorogon egy garázdát kaptak el, míg a tatabányai egyenruhások egy tolvajt. Az esztergomi rendőrök…
Rászorulóknak osztott ételt, játékot és ruhát szombat délután a Baptista Szeretetszolgálat esztergomi szervezete. A Széchenyi téren kihelyezett asztalok és padok megteltek nagycsaládosokkal, gyerekekkel, idősekkel, hajléktalanokkal. A…
A táti szigetek vizes élőhelyeinek helyreállítására, valamint a Gerecse, a Pilis és a Vértes denevérkolóniáinak védelmére összesen 585 millió forintos programot indít Komárom-Esztergom megyében a Duna-Ipoly…
A Dorogi FC február 12-én rendezte meg a Bakonyi István emléktornát az U11-es korosztály számára. A nemzetközi rendezvényen nyolc város mérette meg magát, akik 2 x 4-es…
Február 11-én rendezte meg a Budapesti-Honvéd SE a felnőtt kötöttfogású és szabadfogású válogatót. A Dorogi Nehézatlétikai Clubot 2 fő, Kismóni Móric és Jäger Krisztián képviselte. Mindketten…
Az esztergomi pár harmadáron eladatta a 74 éves asszonnyal a házát, majd a kocsiját, az ékszereit is kicsalták tőle, cserébe pedig egy melléképület konyhájába költöztették. Minden…
2017. február 11-én, szombaton a dorogi Új-Hullám SE vízilabdásai részt vettek a Szívós István Gyermek 2002 Bajnokság soron következő fordulóján, ahol az Aquaworm csapata ellen 8-6-ra…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlása: A biztonsági öv jelentősége. Baleset-megelőzési szempontból kiemelt fontosságú a közlekedés során a biztonsági öv használata. A „három pontos” passzív biztonsági eszköz…
A Komárom-Esztergom megyei rendőrök 48 óra alatt 7 ittas gépkocsivezetőt szűrtek ki a forgalomból, köztük kettőt Esztergomban. Az esztergomi rendőrök 2017. február 11-én 20 óra 3…
Kara István, Molnár Dávid és Király Gábor a Pilis szerelmesei. Az ő fényképeikből nyílik kiállítás Kesztölcön. A tehetséges fiataloknak ez lesz az első kiállításuk. Kara István…
A nyári szabadságok tervezésénél a családok figyelembe veszik, hogy mikor tart zárva az óvoda és a bölcsőde. A képviselő-testület nemrégiben döntött a dorogi intézmények nyári szüneteiről,…
Vasárnap este két jármű frontálisan ütközött egymással a Tinnyét Piliscsabával összekötő úton. A műszaki mentést a bajnai hivatásos és a piliscsabai önkéntes tűzoltók végezték, akik első…
Az ELMŰ ugyanis transzformátorállomást építene a település határában, amit a falu egyik fele támogat, a másik viszont nem. A Pilis kapujában, az ELMŰ egy 10 ezer…
Színpompás alkotások: Keszthelyi Klára bemutatkozó kiállítására Kesztölcön került sor csütörtökön. Klára biológia-földrajz szakosként hosszú éveken át a dorogi Zrínyi Ilona Általános Iskolában tanított. A művészetekhez való…