November 5-én, kedd reggel egy holttestet találtak Dorogon, a Köztársaság út és az Otthon tér környékén. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy miután az orvosszakértő megvizsgálta az…
Böngészés: Hírek
Még tavaly tavasszal egy férfi Bajna és Szomor között gyorsan haladt, megcsúszott, ezáltal egy tehergépkocsi elejének csapódott. A baleset következtében a sofőr két utasa a helyszínen…
A hétvégi fordulóban is folytatta csapatunk a két hete kezdődött remek sorozatát. Nagyot fordult a világ a dorogiakkal 14 nap leforgása alatt, amely során négy tétmérkőzésen…
Megkezdték két hónapos szakmai gyakorlatukat a körmendi és az adyligeti rendészeti szakgimnáziumokból érkező másodéves tanulók Komárom-Esztergom megyében, köztük Dorogon és Esztergomban is. A részükre tartott tájékoztatón…
Tóth Krisztián idén is felszállt drónjával a levegőbe, hogy megörökítse Mindenszentek és Halottak Napján azt a csodálatos fényáradatot, amelyet a gyertyák és a mécsesek alkottak a…
November 2-án, szombat délután Halloween partyt rendeztek a dorogi sípályán. A rendezvényen a Sítechnika tanítványai jelmezes síelésen vehettek részt, de kincskereséssel, kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és forró…
Október 31-én, csütörtökön Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Batthyány-Strattmann László-díjakat és Pro Sanitate-díjakat adományozott az egészségügyben és az egészségügyi oktatásban dolgozóknak. Az egészségügyi ellátás érdekében…
A helyi rendőrök november 3-án, vasárnap éjszaka Esztergomban, a Hősök terén megállítottak egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért mintavétel…
Akár két évet is kaphat az a hevesi férfi, aki még 2015-ben Esztergomban kölcsönzött egy személygépjárművet, majd külföldre indult vele. A férfi az autót az adott…
November 4-én, hétfőn délelőtt 11 órakor ismét megszólalnak a MoLaRi szirénák! A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság üzemeltetésében lévő Monitoring és Lakosságriasztó rendszernek (MoLaRi), riasztó-tájékoztató alrendszerén, november…
November 3-án, vasárnap rendezték meg a Labdarúgó NB II 15. fordulóját. A dorogiak 3-1-re győzték le a soroksáriakat, így zsinórban a hamradik mérkőzésüket nyerték meg a…
A reformáció havában és a reformáció hetében Dorogon tartották meg az egyházmegyei közös reformációi ünnepi Istentiszteletet. Hosszú évek gyakorlata, hogy közösen ünnepli a Tatai Református Egyházmegye…
Fábián Janka, az Emma-trilógia és több népszerű kötet szerzője vendégeskedett a csolnoki Kossuth Lajos Művelődési Házban. A szerzővel Mandusitz Zsuzsanna moderátor beszélgetett. Az író-olvasó találkozón elsőként…
Október 31-én, csütörtökön az év legrémisztőbb ünnepén, a tokodiak különböző jelmezekbe öltöztek és félelmetesen jó bulival készültek. A rendezvényt a Healthy life by Dzseni és a…
Június 6-án, csütörtök délután gépjármű ütközött össze egy motorkerékpárral Dorogon, a Bécsi úton, a Hősök tere előtt. A balesetet szenvedett motoros szemtanúk segítségét várja. „Én feküdtem…
A 33 éves járművezető ellen szabálysértési és büntetőeljárást is kezdeményeztek az esztergomi járőrök. A jármű tulajdonosa is rossz döntést hozott, amikor a vezetést átengedte. A rendőrök…
Több mint egymilliárd forintot csalt el egy számlagyárat működtető dunántúli céghálózat, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hazai és külföldi társhatóságokkal közös akcióban számolt fel.…
November 1-jén, mindenszentek főünnepén Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét az esztergomi bazilikában. „A szentekről azt valljuk, hogy már az örök boldogságba jutottak. Nekik tehát…
Csapatunk papírforma győzelmet aratott a szerdai kupamérkőzésen Nagybajomban és nehézség nélkül került a legjobb 32-közé. Vasárnap azonban újra a bajnoki vetélkedés kerül a középpontba, ahol nagyon…
Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő…