Szeptember 7-én veszett nyoma a 27 éves Kaszás Nikolettnek, akit a Spartacus-ösvény környékén láttak utoljára. A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat a túrázók segítségét kéri. A Pest…
Böngészés: Hírek
Bajba jutott kirándulónak segítettek az esztergomi hivatásos tűzoltók a Pilisszentkereszthez tartozó Dobogókőnél, a kilátó közelében szeptember 13-án, szombaton délután – közölte a Katasztrófavédelem. A túrázó a…
Szeptember 14-én, vasárnap délelőtt 10 óra körül árokba hajtott, majd visszakerült az úttestre egy gépkocsi a 103-as főút 31-es kilométerszelvényénél Nagysáp térségében. A rendőrség szóvivője megkeresésünkre…
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális…
Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának hatvannegyedik részében a Kőszegi-hegységbe, Velembe látogatunk. Manapság, amikor oly sok szó…
1925. szeptember 12-én egy igazán rendkívüli és jeles társadalmi esemény zajlott Dorogon, amelynek híre bejárta az egész országot. Településünk elöljárójának, dr. Schmidt Sándor három leányát -…
A borkészítés folyamata során felszabaduló, nagy mennyiségű szén-dioxid súlyos problémát okozhat – figyelmeztet a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság. A szüreti időszakban országszerte riasztják a tűzoltókat mustgázzal…
Dorog Város Önkormányzata a napokban tájékoztatta a lakosságot, hogy a Bábolna Bio 2025. szeptember 11-én és 12-én végzi el az esedékes területi patkányirtást Dorogon. Ezzel kapcsolatban…
Hazánk sikeresen megfékezte a kormány intézkedéseinek köszönhetően a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséget, ennek eredményeként az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) szeptember 10-i hatállyal visszaállította Magyarország hivatalos…
Az esős időjárás miatt kidőlt fa és leszakadt ág nehezítette a közlekedést Bajóton és Nagysápon. Szerda este, kilenc óra magasságában a nyergesújfalui hivatásos tűzoltókat riasztották Bajótra.…
Szeptember 10-én ünnepélyes keretek között adott át a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság két darab Honda NSC WHC típusú segédmotorkerékpárt a Komárom-Esztergom Vármegyei Polgárőr Szövetség stratégiai együttműködő társszerve…
Különös módszerrel csalt megyeszékhelyünkön egy raktáros: visszaváltott üvegeket gyűjtött össze, majd ismét beváltotta őket. Egy 49 éves raktári dolgozó egy hónap alatt hatszor élt vissza munkahelye…
Tokod Nagyközség Önkormányzatának célja a település közbiztonságának növelése és az illegális hulladéklerakás visszaszorítása. Ennek részeként 20-30 új térfigyelő kamera telepítését tervezik, elsősorban a külterületre vezető utak…
Véget ért a nyár legnagyobb darts bajnoksága a Dorogi Summer Leauge! A 12 hét alatt rengeteg kiválló játékos fordult meg a Dorogi AC darts szakosztályánál, hogy…
Tudjuk, hogy erkölcsi és állampolgári kötelességünk, mégis van még hova fejlődnünk abban, miként kellene elsősegélyt nyújtanunk. A legtöbben attól tartanak, hogy a segítségnyújtással még nagyobb bajt…
Szeptember 13-án, szombaton 8 és 13 óra között egészséggel kapcsolatos programokkal várják az érdeklődőket az Esztergomi Piacon. A Richter Egészségdélelőtt célja, hogy ingyenes szűrésekkel, tanácsadásokkal és…
Szeptember 19-én, pénteken rendezik meg a hagyományos Sarpi-Dorog Futófesztivált és Sportágválasztót a dorogi Otthon téren, ahol az óvodások, az általános és középiskolások a legjobb futó címéért…
Október 27-én és 28-án, 8 és 14 óra között elektromos és elektronikai hulladékgyűjtési akciót szervez a Selector Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft. és Leányvár Község Önkormányzata helyi…
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok kiemelt figyelmet fordítanak a családok szabadidős tevékenységének biztonságára. Ezért a fogyasztóvédelmi hatóság…
Igazi zenei nagyágyúk és gazdag programkínálat várja az érdeklődőket szeptember 20-21-én Tokodon, ahol megrendezik az idei Tokod Piknik – Falunapi és Szüreti Mulatságot. A szervezők talán…

