Nem jogerősen elrendelték az előzetes letartóztatását annak a többszörösen büntetett 26 éves férfinek, akinek – a saját elmondása szerint – az a mániája részegen, hogy autókat…
Böngészés: Hírek
Komárom-Esztergom vármegye forgalmas bevásárlóközpontjaiban a rendőrség bűnmegelőzéssel foglalkozó munkatársai a zseblopások, a gépjárműfeltörések, a lakásbetörések, a trükkös lopások megelőzésére, illetve az adománygyűjtőkkel, az internetes vásárlással kapcsolatos…
Hatmillió forinttal támogatja idén a Richter Gedeon Nyrt. a Vaszary Kolos Bíboros Kórházalapító Emlékezetére Közhasznú Alapítványt. Az összeget az ünnepekre való tekintettel még a héten átutalják…
Az Esztergomi Rögbi Kft. és az Esztergomi Vitézek RAFC a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Esztergomi Helyi Akciócsoportjához benyújtott, Közösségfejlesztési igényeken alapuló térhasználat feltételeinek megteremtése tárgyú…
Hosszas egyeztetés után 2023. december 18-tól a bajnai lakcímkártyával rendelkező lakosok is elszállíthatják a háztartásukban keletkező nem kommunális hulladékot a nyergesújfalui hulladékudvarba – közölte Pallagi Tibor…
Komárom-Esztergom vármegyében az esztergomi és tatabányai hivatásos, valamint a komáromi önkéntes tűzoltó egyesület kapott új járműveket. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság három nagyszabású projektje révén 72…
Három nyelven mutatja be szűkebb hazánkat a „Mi Komárom-Esztergom Vármegyeiek Vagyunk” című könyv, amely a megyei identitás program keretében jelent meg. A kétszáz oldalas, magyar, angol…
A téli időszak változékony és csapadékos időjárása kedvez az új burkolathibák kialakulásának, főleg a régebbi építésű mellékutakon. Az elmúlt napok intenzív esőzései és gyakori fagyási-olvadási ciklus…
Karácsonykor, majd szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat,…
Az ultrahang vizsgálat a modern orvostudomány egyik leggyakrabban használt diagnosztikai eszköze. Pontos képet ad a páciensek belső szerveiről, a test különböző szöveteiről, struktúráiról. Így számos betegség,…
Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy 2023. december 20-tól 2024. január 5-ig az egész város területén ingyenes lesz a parkolás. A Gran Parkoló…
„Az a baj, hogy részegen ez a mániám, hogy autókat akarok elvinni” – mondta ezt az a 26 éves férfi, aki egy nap alatt három lezáratlan…
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. tájékoztatja felhasználóit, hogy Máriahalom teljes területén az ivóvíz-közhálózaton végzett rekonstrukciós munkálatok miatt 2023. december 20-án, szerdán 8 órától 14 óráig vízhiány várható.…
A villamosenergia árának emelkedése miatt Tokodaltáró Község Önkormányzata tervet készíttetett a közvilágítási rendszer korszerűsítésére – közölte Petrik József polgármester a település közösségi oldalán. Az elavult lámpatesteket,…
Kesztölc Község Önkormányzata kulturális intézmény vezetői, könyvtáros, valamint takarítói munkakör betöltésére hirdet pályázatot. Kulturális intézmény vezető – ellátandó feladatok: Kesztölc község közművelődési feladatainak teljeskörű ellátása, önkormányzati…
Pénzbüntetést szabhatnak ki azzal a férfivel szemben, aki az autóbusz ülésén felejtett pénztárcát magához vette, az abban található készpénzt kivette, majd miután Nyergesújfaluban leszállt egy szemetesbe…
Komárom-Esztergom vármegye közgyűlésének elismeréseit adta át a vármegyeházán Popovics György, a vármegye közgyűlésének elnöke és Erős Gábor országgyűlési képviselő december 18-án, hétfőn délután. Azok vehették át…
Az esztergomi rendőrök december 15-én fogták el azt a férfit, aki Lábatlanról lopott el egy gépkocsit. Egy 26 éves férfi egy lábatlani házból tulajdonított el egy…
Az esztergomi rendőrök december 15-én fogták el azt a férfit, aki az esztergomi kórházból két mobiltelefont is lopott. H. Zsolt az esztergomi kórházban az ebédszünetet kihasználva…
Civil kezdeményezés érkezett Csolnok Község Önkormányzata felé, amely a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár, Fódi János Művelődési Ház és Könyvtárra történő átnevezését kezdeményezi – olvasható a…

