Az idei év eddigi legforróbb napja következik június 21-én, pénteken. Komárom-Esztergom vármegyében a napi középhőmérséklet 25 °C felett alakulhat, így a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit…
Böngészés: Hírek
Idén ünnepli centenáriumát Dorog közkedvelt szórakozóhelye, a Molnár Söröző, amely az 1924-ben megnyílt Puchner vendéglő, majd az államosítást követően a Sramli étterem utódaként, immár egy teljes…
Világbajnokságra való kijutásra keresnek szponzorokat a veterán cselgáncsosok. A csolnoki Bushido Judo Club a veterán nemzetközi versenyek vérkeringésébe egyre jobban bekerül. A versenyzők közül Péntek Zoltán…
Június 24-én, hétfőn a III/2 ütem következik az esztergomi Dobogókői út-Petőfi Sándor utca-Terézia utca kereszteződésébe tervezett körforgalom építésében, ami a Petőfi Sándor u. végének teljes lezárását…
Az esztergomi Babits iskola diákja a Kresztergom Parkba látogattak el. Nyakunkon a vakáció, a pihenés és feltöltődés időszaka. Nagyon fontos, hogy a nyári hónapokban se feledkezzünk…
Felfüggesztett börtönbüntetést szabhatnak ki azzal a nővel szemben, aki egy afrikai elkövető rábírására kötött folyószámlaszerződést, amelyet arra használtak fel, hogy a csalásból származó pénzt megszerezzék. A…
A hulladékgyűjtő járatok már reggel 5 órakor elindulnak. A Vertikál Group értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a nagy hőségre való tekintettel előbb indulnak a járataik, ezért…
A Pilisi Parkerdő Zrt. nyílt, egy fordulós pályázatot hirdet a Pilismarót belterület 2/2 helyrajzi számú, természetben 2028 Pilismarót Rákóczi Ferenc utca 19. szám alatti kivett lakóház,…
Az online csalók az ORFK Kiberbűnözés Elleni Ügyosztály Bűnügyi Azonosítási és Nyomozó Központ fejléccel ellátott hamis idézést küldenek e-mailben a kiszemelt, gyanútlan embereknek, gyermekpornográfiában való részvételre…
Elítélték azt a férfit és nőt, akik mind a hat gyermeküket súlyosan elhanyagolták. Nem gondoskodtak a gyerekek megfelelő élelmezéséről és tisztálkodásáról sem. A megállapított tényállás szerint…
A modern életvitel gyakran hoz magával szüntelen stresszt és nyugtalanságot, ami hosszú távon károsíthatja az egészségünket és jólétünket. A transzcendentális meditáció ™ egy egyedülálló módszer, amely…
Egy új sport, egy új harcművészet, a Haidong Gumdo, azaz koreai kardozás érkezett Dorogra – közölte Ébend Gábor Európa-bajnok edző, Taekwondo és Hapkido mester a Dorogi-medencével.…
A hungarikumok és a nemzeti értékek nem csupán az értékőrzés miatt fontosak számunkra. Ezek a sajátosan magyar jellegzetességek képviselnek minket, segítve a megmaradásunkat – mondta Nagy…
Június 14-én, pénteken művészeti fesztivállal ünnepelte fennállásának 35 éves évfordulóját a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Komárom-Esztergom Vármegyei Szervezete. Az eseményen átadták az évfordulót ünneplő…
Június 18-án, kedden délelőtt felborult egy személyautó Lábatlan külterületén, az 1126-os út, 3-as kilométerszelvényénél. Racsné Galambos Gréta rendőr őrnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy…
A héten tizenhárom vármegyében folytatódik a katasztrófavédelem által koordinált szúnyoggyérítés, összesen hatvanezer hektáron. Komárom-Esztergom vármegyében a vízpartokon 200 hektáron lépnek fel a vérszívók ellen. A Duna…
Május 27-én tartották meg az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma által kiírt alkotói pályázat területi díjátadóját Tatabányán. Ezt követően az országos fordulóra június…
Az egyenruhások a táti III. Béla Általános Iskola alsós tanulóinak tartottak rendőrségi bemutatót a napokban. A gyerkőcök a nap folyamán megismerkedhettek a rendőrség munkájával, megnézhették a…
Június 14-15-én az Otthon téren rendezte meg a dorogi művelődési ház a térség bor- és művészeti fesztiválját, a KOSBOR-t. Az évtizedes múltra visszatekintő nyárindító fesztiválon a…
Június 22-én, szombaton a Múzeumok Éjszakáján a Duna Múzeumban lélegzetelállító tudományos show-t mutat be az esztergomi rendezvény támogatója, a Richter Gedeon Nyrt. A résztvevők a 19…

