Sokan tartják első sorban művészeti ágnak a táncot. Nos, akik művelik, mégis inkább sportnak tartják – a legtöbb változatát. Persze,…
Többen aggodalmukat fejezték ki térségünkben a délelőtt folyamán, hogy égig érő füst gomolyog a Duna túloldalán. Mint kiderült: gabonatábla égett…
Június 27-én, pénteken adták át a Családbarát Munkahely díjakat, a Bölcsődékért díjakat, valamint az Év Női Menedzsere díjat Budapesten. Idén…
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetése a 2024/2025-ös tanév értékelőjére hívta össze az érintetteket június utolsó napján. "Az iskolaőrök munkájának legfontosabb…
A Dorogi FC felnőtt csapata 2025. július 2-án, szerdán kezdi meg felkészülési mérkőzéseit. Első ellenfelük az FC Hatvan csapata lesz,…
Az NHSZ Tatabánya Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy 2025. július 7-től az alábbi táblázatban szereplő hulladékok esetében az Esztergom, Mátyás…
Újabb önkéntes árkorlátozás lépett életbe. A kormány közzétette a teljes listát arról, melyik gyógyszerekre vonatkozik az intézkedés - szúrta ki…
A masszázs évszázadok óta ismert módszer az emberi test és lélek megnyugtatására és gyógyítására. Manapság a stresszes életmódnak köszönhetően reneszánszát…
A konténer irodák népszerűsége az elmúlt években jelentősen megnövekedett Magyarországon. Ez a rugalmas, költséghatékony megoldás egyre több vállalkozás figyelmét kelti…
https://www.youtube.com/watch?v=FB_7_gOL8DQ A nyugati Shandong-síkságon található Shen megyében az ősi Shenting föld némán meséli el egy évezredeken átívelő civilizáció történetét. A…