A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Vármegyei Igazgatósága a 12111 számú úton, a 0+935 km szelvényben lévő – Letkés és…
Az esztergomi Vitek Dárius (130 kg) a döntőben alulmaradt az iráni Amin Mirzazadehvel szemben, így ezüstérmet szerzett a Zágrábban zajló…
Lieber Tamás „Mesélő tájak és formák – Egy fotó és ami mögötte van” című sorozatának hatvanötödik részében a Mecsekbe túrázunk.…
Elkezdődött a közönségszavazás az Év Erdei Kerékpárútja 2025 pályázaton, melyet az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében az Országos Erdészeti Egyesület Erdőfeltárási Szakosztálya –…
A felújítás alatt álló esztergomi Bazilika panorámatermében nyitották meg pénteken a Kulturális Örökség Napjait, a hétvégi rendezvénysorozaton országszerte csaknem 200…
Gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél nevelkedett fiatalok számára hirdet pályázatot kilenc Komárom-Esztergom vármegyei lakás rendkívül kedvezményes bérleti jogára a Lépj! program, amelynek…
Idén is megrendezik a Kutatók Éjszakáját Esztergomban: szeptember 26-án, pénteken 18 órától a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi…
A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) és a Budakeszi Vadaspark augusztus 21-én engedett szabadon egy jeladóval ellátott, visszavadított vadmacskát. A…
A NAV Komárom-Esztergom Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2025. szeptember 22. és október 3. között, a hentesüzleteket ellenőrzik. Az adóellenőrök…
Szeptember 18-án, csütörtökön délután szabálytalan rolleressel ütközött össze egy személygépkocsi Nyergesújfaluban. A rolleresnek utasa is volt, mind a ketten megsérültek.…