Böngészés: Esztergom
Meghosszabbították annak a visszaeső férfinek a letartóztatását, aki a fia fiatalkorú barátnőjét kérte meg, hogy egy esztergomi gyárba bombariadót fújjon. A Tatabányai Járási Ügyészség a közveszéllyel…
December 19-én, csütörtök délelőtt Esztergomban, a Honvéd utcában egy elektromos szekrényben, egy kondenzátor füstölt. Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy elmondta, hogy az esethez az esztergomi hivatásosok…
Az Esztergomi Járási Ügyészség a kisebb kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozás során indítványozta annak a nőnek a letartóztatása…
180 ezer forint pénzbüntetésre ítélték azt a férfit, aki egy rendőri intézkedés során valótlanul azt állította, hogy az általa vezetett, biztosítással nem rendelkező személygépkocsi egy másik…
Felavatták a második világháborúban elesett és elhurcolt roma áldozatok emlékművét, melyet az esztergom-kertvárosi Szent István király templom udvarán helyeztek el – írja a hidlap.hu Az alkotást…
December 16-án, hétfőn 17 órától az Aranyszamár Bábszínház Régi karácsony című kis színjátéka volt látható az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban. A lélektől lélekig ható előadás…
Eljárás indult két budapesti férfi ellen, akik 2019. december 11-én délelőtt bementek az esztergomi lőtérre és onnan két hatástalanított lőfegyvert eltulajdonítottak. A rendőrök már másnap azonosították…
Az esztergomi képviselő-testület döntésének megfelelően megkezdődött a Töltés utcai, életveszélyes bérlakássor bontása, az ott lakók számára összkomfortos ingatlanokat biztosított Esztergom Város Önkormányzata. December 17-én megkezdték a…
Az Esztergomi Járási Ügyészség rongálás, zaklatás, személyes adattal visszaélés, rágalmazás, valamint önkényuralmi jelkép használata miatt emelt vádat egy letartóztatásban lévő esztergomi nő és a szintén letartóztatásban lévő…
A Pilismaróti Nyíró Csaba Sportcsarnok hagyományteremtó szándékkal rendezte meg általános iskoláknak a 7-8. osztályosoknak kiírt Ördög István emléktornát. A rendezők invitálását öt iskola fogadta el. Végül…
Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból, köztük az esztergomi kórház osztályát is – jelentette be az emberi erőforrások minisztere december 12-én, csütörtökön, Budapesten.…
December 14-én, szombaton az esztergomi rendőrök ellenőriztek egy férfit Dömösön, mivel információ volt arra, hogy a megadott címen tartózkodik egy körözött személy. A 49 éves zalaegerszegi…
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a bűnszervezet vezetőjének letartóztatása…
A Tatabányai Járási Ügyészség a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben vádat emelt azzal a büntetlen nővel szemben, aki tolatás közben ütötte el…
A helyi járőrök Esztergomban igazoltattak egy 43 éves férfit 2019. december 13-án, péntek délelőtt. Iratainak ellenőrzésekor kiderült, hogy ellene a Tatabányai Törvényszék elfogatóparancsot adott ki, mivel…
December 12-én, csütörtökön Esztergomban fogtak el a helyi járőrök egy 20 éves férfit. A férfit korábban az Esztergomi Járásbíróság lopás vétség elkövetése miatt 10 hónap fogházbüntetésre…
Két év börtönbüntetést kaphat az a szlovák állampolgárságú nő, aki egy hónappal ezelőtt egy esztergomi cukrászdában egy ott dolgozó táskáját lopta el. Mint kiderült, a nő…
Első fokon két és fél évet kapott az a férfi, aki fél évtizeden keresztül kábítószert árult térségünkben. Az ügyészség súlyosbítást kért, melyet a bíróság elfogadott és…
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a személy, aki erőszakosan viselkedett egy esztergomi védőnővel szemben, mert az írásban jelezte a gyámhatóságnak, hogy a vádlott életkörülményei miatt nem javasolja…
December 9-én, az Esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban Bősze Ádámot látták vendégül, akit a közönség főleg a Virtuózokból, illetve a Bartók Rádió Muzsikáló reggeléből ismer. Bősze…