Korszerű, alacsony energiafogyasztású LED-lámpatestekre cserélik a régi közvilágítási lámpatesteket Leányvár több utcájában. A közel 15 millió forintos támogatásból megvalósuló beruházást…
Betonkeverővel válaszolt a szomszédban zajló fűnyírásra, majd a kialakult vita közben életveszélyesen megfenyegette szomszédját egy férfi az Esztergomi járás egyik…
Október 1-jén megnyílt a pályázati lehetőség a felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló dorogi hallgatók számára. Az önkormányzat havi 30 ezer forintos…
Október 3-án, szombaton a kerékpárosoké lesz a főszerep Dorogon: teljesítménytúrával, a legkisebbeknek szóló Mini Fiestával és lámpás kerékpáros felvonulással várja…
A tatabányai Erőműi-tavon rendezték meg a Komárom-Esztergom megyei egyéni method feeder bajnokság harmadik, egyben záró fordulóját. A háromfordulós sorozat összesített…
A Dorogi Erőmű működésébe is bepillanthatnak az érdeklődők október 16-án, az Erőművek Éjszakáján. Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvény Komárom-Esztergom…
Komárom-Esztergom megyében minden olyan településen megfordul a kormányablakbusz, ahol nincs kormányablak. A kormányablakbusz segítségével meghatározott időpontokban az állampolgárok többféle okmány-…
Informatikai karbantartás miatt 2026. október 1-jén, csütörtökön 12 óráig országszerte szünetel a lakcímügyintézés a kormányablakokban, valamint a tulajdoni lapokkal és…
Több mint 2300 vizsgálatot végzett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az idei balatoni nyári akciójában, és az ellenőrzések 21 százalékában…
Pilismaróton, a Duna-parton mutatták be szeptember 29-én a SLOWDOWN Interreg Europe projekt keretében készült Slow GenZ turisztikai kisfilmet. Az alkotás…