Esztergom-kertváros

Elindult az egyeztetés a Palatinus-tó jövőjéről, október 11-ig várják a véleményeket

Szeptember 24-én elindult a Palatinus-tó jövőjéről szóló helyi társadalmi egyeztetés a Közhang felületén. A résztvevők október 11-ig mondhatják el, milyen problémák megoldását tartják a legsürgetőbbnek, és milyen fejlesztéseket szeretnének a tónál.

Az egyeztetés indulásáról Radnai Márk számolt be a honlapján. A kezdeményezés célja, hogy megismerjék a tavat használók és a környéken élők tapasztalatait, igényeit, valamint a Palatinus jövőjével kapcsolatos elképzeléseit.

A kérdések többek között a vízminőséget, a vízszintet, a természetvédelmet, a fürdőzés és a horgászat feltételeit, a tisztaságot, valamint a parkolást érintik. Konkrét fejlesztési lehetőségekről is véleményt lehet nyilvánítani: szóba kerülnek ivókutak, padok, illemhelyek, kerékpártárolók és játszótér, továbbá kijelölt kutyás vagy horgászterületek kialakítása is.

A felvetések között szerepel a fásítás, az árnyékos területek bővítése, a vízpótlás és a nádasok védelme. A kitöltők azt is megfogalmazhatják, melyik lenne az az egy változtatás, amelyet mindenképpen megvalósítanának.

A tájékoztató hangsúlyozza: a strandolók, horgászok, sportolók, családok és a tó közelében élők eltérő szempontjait egyaránt szeretnék megismerni, figyelembe véve a természeti értékek megőrzését is.

Az egyeztetés október 11-ig tölthető ki a Közhang felületén.

Borítókép: kozhang.hu

Megosztás