Hírek

Rock, rézfúvósok és mulatós zene a Tokodi Falunapon

Gyerekprogramokkal, látványos bemutatókkal és hajnalig tartó zenés szórakozással telt a Tokodi Falunap szeptember 19-én. A Lukácsi Máté Művelődési Ház, vagyis a Kantin udvarán többek között Vadkerti Imre, az Érzés zenekar, a BrassTime és Lagzi Lajcsi is fellépett.

Tokod Nagyközség Önkormányzatának beszámolója szerint a délután elsősorban a gyerekekről szólt: a Ninja Exatlon pálya, a szimulátor és az ugrálóvárak előtt sorok alakultak ki, a hordóvonat pedig folyamatosan vitte a legkisebbeket. A Mesevár Óvoda asztalainál kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket, emellett az arcfestés és a csillámtetoválás is népszerű volt.

A Kukorica Kuckó Játszóházában a régi háztáji élet egyik fontos tevékenységével, a kukorica feldolgozásával ismerkedhettek meg a résztvevők. A fiatalok morzsolhatták, darálhatták és szitálhatták a terményt, miközben a felnőtteknek nosztalgiázásra is lehetőségük nyílt.

Izgalmakból sem volt hiány: a táti Fair Play Team triálbemutatóján a kerékpárosok látványos ugrásokkal szórakoztatták a közönséget, és a földön fekvő önkéntes jelentkezők felett is átugrottak. A Langaléta Garabonciások ezt követően interaktív gólyalábas műsorukkal nevettették meg a jelenlévőket.

A hivatalos megnyitón Bánhidi László polgármester köszöntötte a résztvevőket, köztük dr. Szerencsés Gergely Istvánt, a vármegyei közgyűlés alelnökét. A településvezető hangsúlyozta: a korlátozott anyagi lehetőségek ellenére idén is kiemelt szempont volt, hogy a gyerekek ingyenesen szórakozhassanak.

Kora este a húszéves jubileumát ünneplő Tokodi Csillagfény Mazsorett Csoport, valamint az Ízisz Gyöngyszeme Hastánccsoport lépett színpadra. Utánuk a rockzenéé lett a főszerep: Vadkerti Imre műsorát az Érzés zenekar követte, amely az EDDA klasszikus, „bakancsos” korszakának dalait idézte fel.

Két év után tért vissza a falunapra a BrassTime, amely akusztikus hangszerekkel és rézfúvósokkal teremtett bulihangulatot. Az idei sztárvendég, Lagzi Lajcsi a Dáridó világát hozta el Tokodra, majd Herczog Ricsi szórakoztatta a közönséget. Az estét Ábrahám Zoltán zárta, aki hajnalig gondoskodott a zenéről.

Az önkormányzat köszönetet mondott a résztvevőknek és a rendezvény megvalósításában közreműködőknek: az Együtt Tokodért Egyesület és a Tokod Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjainak, a Tokodi Mesevár Óvoda – Mini Bölcsőde és Bölcsőde dolgozóinak, valamint a két helyi tánccsoportnak.

A rendezvényről további fotók Tokod honlapján tekinthetők meg.

Forrás: Tokod Nagyközség Önkormányzatának Facebook-oldala
Fotók: Walczer Patrik, Ábrahám Márk

Megosztás