Hírek

Főzőversennyel, parasztolimpiával és veterán járművekkel búcsúztatták a nyarat Epölön

Zenés műsorokkal, főzőversennyel, parasztolimpiával és veteránjármű-találkozóval rendezték meg augusztus 29-én az Epöli Nyárzárót. A nagy érdeklődés mellett megtartott esemény jótékony célt is szolgált: 160 ezer forint gyűlt össze az Epöli Tájház támogatására.

A rendezvényen Romanek Etelka, a Komárom-Esztergom Vármegyei Közgyűlés alelnöke is részt vett, aki gratulált Mészáros István polgármesternek a szervezéshez.

A nyárzáró egyik kiemelt programja a főzőverseny volt, amelyet az „Életet az éveknek” nyugdíjasklub-szövetség szervezett az Aktív Magyarország program „Ízutazás – gasztrofesztivál” pályázatának keretében. A megmérettetésre az epöli nyugdíjasklub is benevezett, tagjai spanyol paellát készítettek.

A résztvevő csapatok változatos ételekkel várták a látogatókat. A rendezvényen összesen nyolcvan ételjegyet értékesítettek, amelyekből 160 ezer forint bevétel származott. Az összeget az Epöli Tájház támogatására fordítják. A település önkormányzata megköszönte a főzőcsapatok munkáját, valamint mindazok segítségét, akik ételjegy vásárlásával járultak hozzá a kezdeményezés sikeréhez.

A színpadi produkciók mellett parasztolimpiát és tizenegyesrúgó-versenyt is rendeztek. Nagy érdeklődés övezte a veteránjármű-találkozót is, amelyen mintegy kilencven régi járművet tekinthettek meg a látogatók.

Az önkormányzat külön köszönetet mondott a programok lebonyolításában közreműködőknek. A parasztolimpiát Tóth Tamara és Mészner Andrea, a tizenegyesrúgó-versenyt Tóth Milán segítette. A babgulyás és a körömpörkölt elkészítésében Üvegesné Garasanin Anna, Kovács Edina és Üveges Zoltán vett részt, míg a veteránjármű-találkozó szervezésében Molnár-Ardeleán Beatrix és Molnár Viktor működött közre.

A lángossütésben Pádárné Longa Karolina, Tibori-Császár Tímea, Tibori Adél, Molnár Róbertné, Molnárné Éva és Pédl Józsefné segített. A zsűri feladatait Molnár Imre és Üveges Márton látta el, a zenéről pedig DJ Dózer gondoskodott.

Epöl Község Önkormányzata Bajna Község Önkormányzatának is köszönetet mondott a rendezvényhez biztosított asztalokért és padokért, valamint valamennyi dolgozójának és segítőjének a szervezésben végzett munkáért.

A szervezők a sikeres rendezvényt a következő évben is szeretnék folytatni.

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat / Epöl Község Önkormányzata Facebook-oldalak

Megosztás