Dorog

Lezárják a gépjárműforgalom elől az Otthon teret

A 76. Dorogi Bányásznap előkészületei miatt szeptember 2-ától, szerdától forgalomkorlátozásra kell számítani az Otthon téren. A területet először részlegesen, majd csütörtök estétől teljesen lezárják a gépjárműforgalom elől.

A Dorogi József Attila Művelődési Ház tájékoztatása szerint a rendezvény előkészítése már szerdán megkezdődik. Az érintett időszakban a látogatók a környező utcákban, valamint a P+R parkolóban helyezhetik el járműveiket. A szervezők a dorogiak és a fesztiválra érkezők türelmét és megértését kérik.

A 76. Dorogi Bányásznap koncertjeit és zenés-táncos programjait szeptember 4-én és 5-én rendezik meg az Otthon téren. Pénteken többek között a Neoton Família sztárjai, Tóth Abigél, a Tomy Slow Live Band és DJ Dominique lép színpadra. Szombaton Caramel, a Kállay Saunders Band, a Happy Gang és Cory, Yamina, valamint Newik is szórakoztatja a közönséget.

A rendezvény idén két helyszínen várja a látogatókat: az Otthon téren kapnak helyet a koncertek, a büfék és a kézműves vásár, míg a Jubileum téren vidámpark, búcsú és árusok várják az érdeklődőket. A bányásznapi megemlékezések, kiállítások, sport- és kulturális programok szintén több dorogi helyszínen zajlanak.

A 76. Dorogi Bányásznap részletes programjáról korábbi cikkünkben számoltunk be.

Borítókép: illusztráció