Esztergom

Nekünk Mohács – közös regényt írt Schmöltz Margit és Cs. Szabó Sándor

A mohácsi csata 500. évfordulójára jelent meg a Nekünk Mohács – A királyi pár regénye 1521–1526 című történelmi regény, amelyet az esztergomi Schmöltz Margit és a csolnoki Cs. Szabó Sándor közösen írt. A kötet II. Lajos és Habsburg Mária váltakozó nézőpontjából idézi fel a középkori Magyar Királyság sorsfordító éveit.

A történet 1521-ben, Habsburg Mária Magyarországra érkezésével kezdődik, és egészen az 1526-os mohácsi csatáig követi a fiatal uralkodópár életét. A regény nemcsak az országot fenyegető török veszélyt, a diplomáciai küzdelmeket és a belső széthúzást mutatja be, hanem II. Lajos és Mária kapcsolatát is, amely az elrendezett dinasztikus házasságból valódi szerelemmé érett.

Egy évforduló adta az ötletet

A közös regény gondolata Cs. Szabó Sándortól származott. Korábban a reformáció 500. évfordulójára írta meg Luther-regényeit, ezek sikere pedig arra ösztönözte, hogy a következő jelentős történelmi évfordulóhoz kapcsolódva is új kötettel jelentkezzen.

Úgy érezte azonban, hogy II. Lajos nézőpontja önmagában nem adna teljes képet a korról és az uralkodópár történetéről. Ezért kérte fel a közös munkára Schmöltz Margitot, akivel már korábbról ismerték egymást.

– Talán, ha nem ő kér fel, hogy írjunk közösen erről a témáról, egyedül nem is mertem volna belevágni – mondta Schmöltz Margit.

Két szerző, két nézőpont

A szerepeket már a munka kezdetén felosztották: Cs. Szabó Sándor II. Lajos, Schmöltz Margit pedig Habsburg Mária hangján szólalt meg. Sokáig mérlegelték, hogy életük mely időszakát dolgozzák fel, végül úgy döntöttek, Mária Magyarországra érkezésével indítják a cselekményt.

A szerzők közösen készítették el a történet vázlatát, majd egyeztették, hogy mely jeleneteket melyikük nézőpontjából mutassák be. Egy internetes dokumentumban dolgoztak, így folyamatosan látták egymás elkészült fejezeteit, olykor pedig azt is, ahogyan a másik mondatai megszületnek.

– Az egyes részeket előre átbeszéltük, felvázoltuk az eseményeket és a történetszálakat, majd felosztottuk, ki honnan és hogyan veszi át a fonalat – fogalmazott Cs. Szabó Sándor.

Évekig kutatták a korszakot

A regényt többéves felkészülés előzte meg. A szerzők történészek munkáit, múzeumi anyagokat, kultúrtörténeti összefoglalókat, levelezéseket és korabeli beszámolókat tanulmányoztak. Igyekeztek minél több elsődleges forrást, köztük diplomaták jelentéseit is feldolgozni.

Mindketten több történelmi regényt írtak már, így saját kutatási módszerrel rendelkeztek. Bár bizonyos kérdésekben másként dolgoztak, ez elmondásuk szerint jól kiegészítette a közös munkát. A háttéranyag jóval gazdagabb volt annál, mint amennyi végül helyet kaphatott a könyvben.

Hús-vér emberként mutatják be a királyi párt

A szerzők szerint a történetírás sokáig kedvezőtlen képet őrzött meg II. Lajosról, Habsburg Mária alakja pedig szinte teljesen háttérbe szorult a nemzeti emlékezetben. A regényben ezért nem a gyenge és alkalmatlan király hagyományos képét akarták megismételni.

– A mi királyi párunk a források és a korabeli beszámolók alapján döntésképes, ugyanakkor korlátok közé szorított, a körülmények miatt szinte tehetetlenségre kárhoztatott. Nem történelmi tablót akartunk festeni, hanem hús-vér embereket bemutatni – emelte ki Schmöltz Margit.

Cs. Szabó Sándor úgy véli, ha II. Lajosnak több idő és valamivel több szerencse jut, jó király válhatott volna belőle egy tehetséges királyné oldalán. Habsburg Mária képességeit későbbi élete során bizonyítani is tudta.

Lehetett volna másképpen?

A Nekünk Mohács egyik legfontosabb kérdése, hogy elkerülhető lett volna-e a tragédia. A szerzők szerint a csatavesztéshez rossz döntések, kényszerpályák, hatalmi és erőforrásbeli különbségek, valamint a balszerencse egyaránt hozzájárultak.

– Lehetett volna másképpen? Talán… De ahhoz ezernyi dolognak máshogy kellett volna alakulnia. És nem 1526. augusztus 29-én, a csatamezőn, hanem már évekkel korábban – fogalmazott Schmöltz Margit.

A Gold Book gondozásában megjelent regény már kapható a könyvesboltokban és az online könyváruházakban. A szerzők ősszel több településen is bemutatják a kötetet, Nyergesújfalun is találkozhatnak majd velük az érdeklődők. A rendezvényeken a könyv születéséről mesélnek, és dedikálják is a példányokat.